Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.27.a/4)
1983-02-03
IBh illetve fontolgatja a vállalati gazdasági munkaközösség ni létrehozását. g^^Bj kSl A pótlólagos munkaerő-bevonás mellett ritkán lehet találkoz-B ni a munkaerő vállalaton belüli szervezett átcaoportositáj^^B sával. Ennek egyik oka, hogy még kevés a több területen fog- B lalkoztatható munkaerő, és a dolgozók körében is nem kis B ellenállásba ütközik ennek megvalósitása. Van, ahol felismerték, hogy meg lehet győzni, érdekelté lehet tenni az emberejfl^Bj B| két a mobilitás növelésében. Támogatják a továbbtanulást, a flj^H B| több szakma megszerzését, kiemelten dotálják a több munka-B ponton dolgozni tudó embereket. /Hungária Müanyagfeldolgozó B Vállalat, Gyufaipari Vállalat, Építőipari Szövetkezet, IKV/ HBj Fontos kérdéssé kezd válni a belső képzés, elsősorban a szak— B munkás képzés szinvonalának emelése. Ennek kiépitésére első-HH sorban a nagyobb egységek vállalkoznak. /Ghinoin, Papirgyár, ■ Gyufagyár, Hungária Müanyagfeldolgozó Vállalat/ Szélesedtek, ^^B| B közvetlenebbé váltak a vállalatok kapcsolatai az utánpótj^^B B lást nevelő alsó-, közép és felsőfokú oktatási intézmények- ^B kel. Előnyben vannak azok, ahol a képzés a vállalathoz HH helyileg közel esik. A gazdasági egységek komoly eredményeket érték el a munka^^B ^^B körülmények, a szociális ellátás színvonalúnak emelésében. A munkakörülmények jelentős javulása elsősorban a nagyobb volumenű beruházásokhoz, felujitásokhoz kötődik, de valamennyi egységben a technikai szinvonal emelését kisgépesitéssel, uj technológiák bevezetésével a munkaerő megtartása elengedhetetlen eszközének tartják. A szociális ellátás BB színvonalának fejlesztése kiemelt jelentőségű kérdés minden HH ^B egységben, amiben nem kis szerepe van a szakszervezeti és a ^^B ^B szövetkezeti érdekkepviseleti szerveknek. B^^| B A vállalatok jövője szempontjából meghatározó,_hp.jffi miijein HH módon foglalkozik a fiatalokkal. A munkahelyi vezetők a ^B B - 7 - ^B