Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.27.a/4)

1981-02-05

• I- 5 - ' ■ legtöbbször csak akkor foglalkozunk intenziven, amikor az testületi B|j ||| napirendre kerül. Nem terjed ki a figyelmünk arra, hogy a döntésekben ^1|i ■ eleve megtervezzük a végrehajtás ellenőrzésének,ütemezésének formáját, B módszereit. ■ Tisztelt Végrehajtó Bizottság! Bh| Azokon az eseteken kivül, amikor a VB eleve meghatározta az ellenőrzés H8| B formáját is, vagy úgy, hogy azt a munkabizottságok számára irta elő, H vagy épp saját tagja vett részt az ellenőrzésben - az ellenőrzés ad hoc szerű, csak a megtörtént, nem történt meg kérdésekre terjed ki, Mjj jj|I hem elemzi a tapasztalatokat, s ez az ellenőrzés tartalmában nem ■II B elégséges. E hiányosság kiküszöbölésében elsősorban az apparátusnak, ||íj de a testületeknek és a munkabizottságoknak is komoly feladataik vannak. H Az ellenőrzés e fogyatékosságai ellenére is lemérhető, hogy a PVB |Éji által 198o-ban hozott és 198o-as határidőhöz kötött határozatait a K kötelezettek végrehajtották. A határozatok között szerepelnek 1981-es S|| határidőhöz es hosszabb távra szóló feladatok is. A pártcsoportbizalmiakra vonatkozó határozatot időtorlódás miatt nem tudtuk 198o-ban végrehajtani, ■ itt a VB a határidőmódositáshoz beleegyezését adta. Az uj határidő ■ 1981. I. negyedév. ■ Határozati javaslat: ■ A PVB fogadja el a tájékoztatót, ismerje el azt a fejlődést, amelyet ■ a munkaterületen elértünk. Ugyanakkor hivja fel a figyelmet arra, hogy ■ a hövekvő követelmények a határozati munka további javitását igénylik. ■ Adja feladatul, hogy a határozatok előkészítése, a végrehajtás meg­■ szervezése színvonala emelésén túl a fő figyelmet az ellenőrzés ■ folyamatossága biztosítására kell fordítani. A konkrét feladatokat ■ tartalmi, szervezeti és adminisztrativ bontásban határozza meg. ■ Tartalmi feladatok: H 1./ Az előterjesztések készítésénél továbbra is meg kell követelni, H hogy tartalmazzon határozati javaslatot. ^ ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom