Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.27.a/4)

1981-06-11

B9 Beszél a kisipar és szövetkezeti ipar együttműködéséről és a koráb- I 9B bi lehetőségekről. Kiemeli a munkaidőn túli kisipari tevékenység je-HH lentőségét. Hasonlítja a mezőgazdaságban bevált háztáji gazdaságok-R9 hoz, miszerint csakúgy mint ott, a kisiparban is lehetne az állami, 9B Ól szövetkezeti gazdasági egységek segítségével - bázisán - jelentős ^B ■ társadalmi igényt kielógitŐ, kisegítő szektort létrehozni. Ennek a ■ 19 rétegnek a kötődése erősebb lenne a szakiparhoz. Véleménye szerint ^B ■SS meg kell teremteni a feltételét annak, hogy a lakosság többet tud­­j^B jón arról, hogy hol, milyen kisiparos munkát vehet igénybe. ^B h H (jellel László elv-társ ^B ■9 Budapesti KIOJZ adatokat ismertet. Elmondja, hogy céljuk a kisipari ^B ■ munka kollektív jellegének fokozása, a kisiparosok egymás közti és ■9 a szövetkezeti iparral történő kooperál ásónak elősegítése. A XI-aAII. B9 kerületi kisiparosok szervezetének feltétele, hogy megfelelő helyi­­^B H^B ség álljon rendelkezésre. Elmondja a területi szervezet működésére ^B vonatkozó elképzeléseket. Ismerteti, hogy az elmúlt időszakban és ■9 a jövőben milyen társadalmi, jogi garanciákat, segítséget teremte­^9 nek a kisipar működési feltételeinek javítására. Bátortalannak tart- HH ^9 ja a feladatokban is megfogalmazott célkitűzéseket. ^B ^9 Esebünki Jenő elv társ I A kisiparosok szerepe előtérbe került az életkörülmények javitasá-BB bán. A velük való foglalkozást, politikai munkát is ebben az érte­­^^R Rjj^R lemben kell végeznünk. Jónak tartaná, ha az egyes szakmákban a kis-Hff| iparosok és kiskereskedők között verseny alakulna ki. Ezt nekünk is ^^R ^^Bj a rendelkezésünkre álló eszközökkel ösztönöznünk kell. A feladatokat ^^R H: nem tartja elég konkrétnak, javasolja a VB-nek, hogy az illetékes ■B munkatársakat bizza meg a feladatok részletesebb kimunkálásával. ^B ^9 i)r Melish l.ilhuly elvtárs ^B ■ Budapesti KIÉGSZ adatokat ismertet. Elmondja, hogy a KISÜSS egyik ^B BB^ legfontosabb célja a verseny növelése a kiskereskedők között, a ^B RR konjunkturális lehetőség kihasználásának megfelelő korlátok köze ^^R ■h szorítása. Ehhez a kiskereskedők számának növelésére van szükség. ^9i Beszél a kiskereskedők tevékenységének társadalmi ellenőrzéséről, j^^R ^B a kiskereskedők társadalmi munkába történő bekapcsolódósának munka­mt jakból adódó korlátozott lehetőségeiről. Jelenleg nem tartja le­­j^B H |9 KH ~ 4 - ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom