Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.27.a/4)

1977-03-24

mm - 2 -in|H / BSi£l| di életének az alakításával. El kell érni, hogy a K:rf szocialista brigádtag ne esküdjön templomba, ne tartson I keresztelőt. A párttagoknak ebben az irányban kellene IbBÉ «■ nevelő munkát kifejteni, arra ösztönözni, hogy a lakó- Hl területi munkában mind többen vegyenek részt. Van olyan HB brigád is, ahol nincsenek párttagok. Itt azt kellene &HH jj elérni, hogy párttagok nevelődjenek. ||j|jj SS A vitában felszólaltak: ilW Szabó Jánosné: A ZIM Budafoki Gyárról jót is lehet mondani. Ismert, hogy aBl szeptembertől a gyerekek a ZIM-ben dolgoztak. Azt alla­­pitottuk meg, hogy a szocialista munkaerkölcs, amellyel a ■ gyerekeket megismertették, nagyon jó szinvonalu volt. ■ Rendszeresen eljönnek az itt dolgozó fiatalok az iskolai I WM ünnepségekre. mm Dr.Halmai Róbert: A munkaversenyről és a brigádmozgalomról sok minden jelent meg, sokat foglalkozunk módszerekkel, tapasztalatcserekkel. Bjjli mm ^ Szakmai brigádtanácskozást tartottam, szinvonalbeli javu­|&|g “ lást lehet tapasztalni. Szocialista módon élni; ^a brigádok ■||| mindenféle megfogalmazás nélkül^a szocialista módon való mm élésnek olyan bizonyitékait adták, amit példaként állit- H| hatunk. Pl. italozás megszűnése, a palackozó üzemben a i|l|| jpB szocialista üzemrészben a brigád és a vállalat leirta, MBÍ hogy mit vállal. Technika és mozgalom összefüggése; biztos ■||| ^H hogy igy van. A kádároknál nem sokat fejlődött a technikai mm színvonal, de rájuk mindenben számítani lehet. HHH lllfl Német Jánosné: A Gyufaipari Vállalatnál a rekonstrukció határidőn belüli és meghatározott költségen belüli megvalósításához a mm brigádok nagymértékben hozzájárultak, ez forintban is ki- |Ujj||M HH mutatható. Hasonló példa^volt a Papírgyárban is. A CSM. Nt. HH Gyárban a vezetés részéről történnek erőfeszítések, pl. ^m olvasómozgalom bővítése. Egyik olyan vállalat, ahol több évre visszamenően szerveznek kiállításokat. Keressük a ^^| ^m további tennivalóinkat, a vezetés szintjén is többet kell tenni, hogy legalább az adott lehetőségek szélesebb körben ^^| Hl megismerésre kerüljenek és hasznosuljanak is. ^Vannak olyan HH SH TM szocialista brigádjaink, Szeszipari Vállalatnál egy fizi­^^m kai dolgozó brigád, ahol most már a 4. kiállítást szerve­^m zik minden segítség nélkül.Sok területen találkozhatunk y^m kezdeményezéssel. Nincs mindig erő ezeket felmérni. Az ^m iskola- gyermekintézmény kapcsolatában egy-egy brigád, egy-egy raj között alakult ki együttműködés. ^ Legyen egy év kifutási idő, legyenek tapasztalatok, a későbbiekben gyorsabb lehet a továbbfejlesztés. Mm Varga Kovács János: Az anyagot jónak tartom, a mögötte lévő állapot is jó. ^m Jól összefogott, kulturáltan megszerkesztett anyag. Egy ^m megjegyzés; Nem elit mozgalom, de van olyan törekvés, hogy ^m bizonyos tekintetben önmagát meghaladja és arra törekedjen, HH ^m hogy magát túllépve valamilyen cél érdekében tovább halad­^m jón. Magukkal ragadnak és nevelnek, ezt fontos látni. ^H ^m Néhány megállapításhoz megjegyzés: " munkavállalásokat ^H ^m diktálják”, tervlebontásrol lehet beszélni. Ha ez igy van, ^H ^m akkor ez a vezetés és a szocialista brigádmozgalom súlyos ^H ^m problematikája. A vezetés demokratikus eszközökkel, megér­téssel közvetítsen a brigádoknak. Szocialista erkölcs; ^m markáns megfogalmazás, enyhíteni kellene. A szocialista ^m ? A'y'í

Next

/
Oldalképek
Tartalom