Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.27.a/4)
1976-08-12
ISIIM v I ' - 3 -Kérem a Végrehajtó Bizottságot arra, hogy ezek a kerületi I TIT csoportok, amelyeket kialakitót tünk, hadd működj ének, I mindenképpen ismeretekkel gazdagítják kerületünk lakosait, I H dolgozóit. A beszélgetések során kiderült, hogy a körzeti pártszervezeteknek a patronáló üzemükkel közös művelődési I H programjuk van. ■ Dr.Halmai Róbert: Az előadások bázisát a szocialista brigádok jelentik. j^H Bb Egy veszélyre szeretném felhivni a figyelmet. Az előadd- BB I sokat ^kezdetben a könnyebb témákra szervezzük. Közvélemény-1 '• kutatással megtudni, hogy mi az, arai az egyes csoportokat B érdekelheti. A témák szervezésében a fokozatosság elvét Bll I maximális mértékben be kell tartani. HHB Köbér Percre: Javasolom a Végrehajtó Bizottságnak, hogy az előtérj esz- |||lj test fogadja el az abban megjelölt feladatokkal együtt. I Bfl A haza meg Kémet elvtársnőt, hogy a vizsgálat alapján BB tájékoztassa a Budapesti Pártbizottság prop.és müv. osztá- I H lyát a területen jelentkező nehézségekről. Kérje más m BB a kerületek tapasztalatait, és felhasználva a segítséget, BHj I B tovább folyjék ezen a területen az erőfeszítés. A Vegre- I hajtó Bizottság tekintse est a most kialakult aktivaháló^B satot annak a magnak, amelyre ezt az úja kísérletet rá ^B kell építeni. ^B H A Végrehajtó Bizottság felhatalmazást ad arra, hogy ennek a területnek a felelős vezetője a VB-tői kapott pártmegflB bízat ás alapj.án tevékenykedjék. IMI lpli A Ve aláhúzza annak a fontosságát , hogy a már rendelke- BB ^B zésünkre álló erőket ^figyelembe véve az üzemeknek, párt- ^B ^B szervezeteknek ajánlást teszünk, ugyanakkor javasolja a ^B VB, hogy különösen a szocialista brigádok bekapcsolása BB ^B érdekében kapjon ez a létrehozott csoport olyan megbízást, I M hogy a következő évtől^egy fizikai munkásokból álló brigád- I ^B nak dolgozzon ki az előadásokhoz témát. Javasoljon szocia- j^H ^B lista brigádokhoz címzett előadásokhoz témát. ^B ■ " Kérem a Végrehajtó Bizottságot, hogy ezekkel a kiegészi^B tósekkel ^fogadja el az előterjesztést. A Végrehajtó Bízott- I ^B e;:;y év múlva kapjon visszatájokoztaí;ást e munkáról. ^B H A PVB a napirendet fentiek szerint lezárta. H II. napirend; J§1| Köbér Pere ne: óz első ■féléves munka termünket áttekintettük. Egy napirend H| ^B kivételével a munkatervben meghatározott feladatokat tel^B jesitettük. Ezek a_ feladatok jól szolgálták azokat a célo^B n kát, amelyek a kerületi pártmozgalom előtt álltak ebben az H| időben. ^B H A II. féléves munkatervvel kapcsolatban: Időben rendelke-BB Pártbizottság munkaterve. A ^B ^B kötelező napirendeket beépítettük, két dokumentumra támasz- I ko ittunk. ^B 1./ Cselekvőd program. ^B ^B 2./ Kongresszusi feladatokat összegző feladatterv. JH H A munkaterv készítésénél célunk volt: ^^B !•/ Helyszíni VB ülésen térjünk vissza a határó- I zntok végrehajtásánál' ellenőrzésére. B b .....M