Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.27.a/4)
1972-03-02
Nem tartom megfelelőnek a Népművelési Osztály által kiadott szabályzatot, ami a klubok tevékenységét hivatott szabályozni. ') jihM A mi klubunk működése is csak néhány hétig volt elképzelhető szeszes B| ital fogyasztása nélkül. Nem megoldott a pénzügyi feltételek kérdése j^^HM HH sem, ami a klubtagságból, szeszesital fogyasztásából befolyik. ^ A KISZ-esekkel együtt kellene megoldani, hogy milyen keretek között i B| lehet a pénzügyi dolgokat ellenőrizni, de ez hatáskörünket meghaladja. gjjjl Nem találtam a Népművelési Osztály szabályzatában arra sem utalást, ;t s, hogy milyen másfajta élmények megszerzésére irányítsuk a figyelmet. RH A fiatalok egyébként a társadalmi munkában igen aktivak. Nemcsak vállalati vezetők, igazgatók problémája, hogy milyen anyagi le-^^^B hetőségeket, feltételeket teremtünk. ^^^H jskj$ Egy pártértekezleti határozat kötelez bennünket és már most gondolko- HH dóm, hogy mit fogok mondani, azt a feladatot illetően, hogy a dolgozók továbbképzéséhez meg kell teremteni a jobb feltételeket. Eddig sem tör-^^^H tént semmi ennek érdekében, és ezután sem fog azért, mert az egész sza-^^^B 1 ’ - bályozó rendszerünk erre irányul. Szerintem nem is lehet egy szabályozó; j H| rendszerrel biztosítani a feltételeket, anyagiakat is kell teremteni HBH DH ahhoz, hogy előrelépés történjen. Az ebédlőnkön kivül semmilyen más hel^ESB-r l-.y nincs, amit felhasználhatnánk. A mostani ünnepségünkre is csak az áj p _'-jj |H aranykoszorus érdemrendü vendégeket tudtuk meghivni, és még igy is zsu-^^HH I^H foltság volt. ^^^H íJrS4’& Hosszú idő óta foglalkozunk a beruházás áttekintésével, a szabályozó H rendszer nagyon keményen kényszerit nemcsak arra, hogy ne ruházzunk be,P|HH HR hanem arra is, hogy minden talpalatnyi földet gépekkel rendezzünk be. |H Én hiába próbáltam a vezetést meggyőzni, akiikor mindig ezzel a problé- ^^^H-r l-’.y mával találjuk szemben magunkat. Nem helytől és időtől függetlenül, de H,'1 '.j^ el kellene .érni, hogy ezek a tiltó rendelkezések enyhítést nyújtsanak. ^^^H RH Van a kerületnek olyan üzeme, amely kisebb, de jobbak a lehetőségei, HHH |R mint nekünk. Ilyen körülmények között nem tudom hogyan tudnánk még a ^^^H kerületi elképzelésekhez is anyagi feltételeket biztosítani. A Pénzügyi Minisztérium rendelkezése következtében abban a kérdésben is, amit eddi^^^^B a vállalat nyújtani tudott, "meg van kötve a keze". A Népművelési Osztály csak akkor jön ki, ha hivjuk. Minden esetben meg- Éllilf kaptuk a segítséget, ha kértük. Sok olyan népművelőre lenne szükség, Iliiig HBH BP mint akikkel a nagytétényi Kastélymúzeumban találkoztunk. Még külföldi IBI vendégek kalauzolásában is segítenek. Minden időben rendelkezésre álliÍh$M nak, ami nagyon pozitiv dolog és ez a segitőkészség nagyon jó hatással van. H a szocialista brigádok vonalán előre akarunk lépni.a kulturális H H m igények növelése tekintetében, jó volna valami olyan programelképzelést HHH HH kialakítani, ami figyelembe veszi a brigádok lehetőségeit, hogy váltóműszakban dolgoznak. Több tanácsot kellene adni azoknak, akik a munka- EHHai verseny szervezésével foglalkoznak. Tudnánk még ötleteket adni ezeknek ^B a munkatársaknak. ^^^H RH Halmai Róbert: A 9. oldalon szerepel az alapszervezetek feladatainak megállapításai ■HgH ■! 'y - között, hogy a vezetők rendszeresen látogassák a kulturális rendezvé- H.‘ j ^B nyékét. Ez alapjábanvéve jó dolog, de egyre inkább az tapasztalható, ^^^H RH hogy egyik értekezletről ki, másik rendezvényre, úgyhogy a munkára már HHH ^B nem marad idő. ^^^H HHB A másikat idézném: "Serkentsük a gazdasági vezetőket, hogy a műveltebb HHH dolgozókat anyagilag, erkölcsileg jobban jutalmazzák". Ezt szerintem nem szabad leirni. Elsősorban azt kell megfogalmazni, hogy az igényeket ^B növeljük. A mi KISZ szervezetünk nagyon szép műsorokat állit össze. fl^^H gTáyjí: Javasolom, hogy - miután a pártszervezeteknek sok a feladata - nem le-BH hetne-e megoldani, hogy a titkári tanfolyam tematikájában valamilyen HHH BH segítséget adnánk erre vonatkozólag. Mi az, amit kérni lehet,a közmüve- HHH §H - 3 - SRI