Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.27.a/4)
1967-03-09
HB Köbér Ferenc: A tavalyi programhoz viszonyítva a mostani anya'- előrelépést B h Iliit jelent. Elsősorban azért, mert azoknak a szerveknek a le-— BB fontosabb feladatait tömöríti, amely ék tenni tudnak a hon- Vg W védelmi nevelés érdekében. Ez e-y összeforró program, ezért BH HB| a részletessége sem olyan, henry ebből minden vonatkozásban BB |B| mer lehessen állapítani, ho-y az adott szervezetnek milyen BH feladatai vannak. E programot minden szerv a ma -a területé- HB re vonatkoztatva felbontja. ü-'r. fiz-m Sok olyan terület van, a elyet most kezdünk "taposni". AB BH Sokat lehetne tenni ezen kívül is, pl. az iskolák részéről a BH BB honvédelmi nevelésben. ízért egyetértek azzal a javaslattal, BH |B ho y az év tapasztalatait az Oktatási osztály elemezze, HB HBK s ennek alapján határozza mer a további feladatokat, őzen HB ^B tűim nőén azonban nem javaslom, ho-y a részfeladatok me -habáró HB ^B zására tö ekodjünk e programon belül, j^B jplll Barczi elv társ észrevétele helyes, ho-y konkrétan kell BH HB me -határozni, milyen tanfolyamoké t terveznek. BH |B A lakossá- körében folyó honvédelmi oktatást a Tanácsnak az ^B B^H MHS-sel közösen kell szerveznie. ^B b-b; Felmerült a tár-yi feltételek biztosi basának problémája is. B':>J Ezen a területen ez nem okoz -ondot, azonban az iskolák részé- BH I^H ről irény nem jelentkezik. ^B Kflf Szabados József: A tervet j nak tartom, a tavalyi pro-rumhoz képest előre- BH |B lépést jelent. Igyekszik a feladatokat kibővíteni. Korábban ^B I^H e-y két szervre szűkítette le csupán a honvédelmi neveléssel ^B BB való foglalkozást. ^B A tartalmi kérdésekkel kapcsolatban: konkrétabban kellene HB BB me-határozni, ho-y milyen feladatai vannak az üzemeknek, BH BB iskoláknak, s az eryes rétegek felé folytatott politikai r" AB ^^B tartalmának. A feladatokkal kapcsolatban is az a véleményem, j^B ^B hoi-y azokat jobban konkrétizálni kell. ^B B| Poalalkozik a program azzal, ho-yan kapcsolják a le-jelen- ^B ^B tősebb évfordulókra való felkészülést a honvédelmi nevelés- ^B |^H sel való fo-lalkozáshoz. Urry p-ondolom, ho-y nemcsak április ^B B| 4,t, május 1-t, stb lehetne megemlíteni, hanem márc. 15-t, ^B |B március 21-t, a Tanácskoztársasá- me-alakulásánalc évfordulóját. ^B ^B gfc A gyakorlatban folyik ez a tevékenység, azonban helyes lenne, ^B |B ^ ha ezt a programban össze-yüjtenék egyrészt azért, mert tuda-EB a tosabb tevékenységet fejthetnek i-y ki ilyen irányban, jobban ^B H^R TM tudják hasznosítani a rep-i munkásmoz-álmi hagyományokat a ^B E^H honvédelmi nevelésben. BB Porp-ó Tibor: Az elvtársak észrevételeit fel fogjuk használni a pro-ram ^B EB kié-észitésénél, -ondolol: itt elsősorban a feladatok konkré^B BjBj tizálására, kibővítésére. ^B BB Szabados elvtárs a tartalmi kérdések kapcsán javasolta, ^B ^B ho-y konkrétan határozzuk me- a különböző rétegek felé való ^B ^B politikai munka tartalmát. Ez a résztervek elkészítésénél ^B ^B me-történik. A Budapesti PB határozatának me-jelenése után ^B ^B a terv elkészítését megelőzően a törne -szervese tekkel már konzul-^B ^B tál tünk, ennek alapján készítettük el a pro iramunkat. A ^B ^B PVB észrevételeit fi-yelembe véve, ismételten me-beszélést ^B ^B folytatunk velük. ^B ^B E-yetértek azzal az észrevétellel, ho-y a KISZ behatóbban ^B ^B fo-lalkozzon s használja fel a haladó hagyományokat a hon^B védelmi nevelés során. ^B ^B Prombach elvtárs észrevételével kapcsolatban: ez a tevékeny^B ^B ség az Okt itási Osztály részéről folyik, ehhez kapcsolódik ^B ^B a KISZ, a,az Üttörő Szövetség tevékenysé-e is. ^B 1 ' - 2 - Bi I________________________________________________l ^ [