Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.27.a/3)
1984-05-03
B fejlődött. A vázolt lakóterületi politikai struktúrát az BB Bt utóbbi időben a kerületi Tanács is jól tudja már használni. |^B Bf Nagytétényben a Metallocbémia által okozott környezetszeny- fl^B Bg nyezés esetében, vagy Budafokon a felhagyott fullerbánya okozta veszély idején a terület pártszervezetén, aktivitásán keresztül a lakosok tömegével tudott kapcsolatba lepni és tudta a szükséges intézkedéseket elfogadtatni. B a VI. ötéves terv előkészítésébe már egészen aktivan bekap- BB I csolódott a lakosság a lakóterületi politikai, mozgalmi ■' -szerveken keresztül. Erre alapozva dolgozta ki a Tanács az \*»j B éves tervek készítésének uj gyakorlatát: - a lakosságot lég- Bil inkább érintő helyi kérdésekről a tervkészítés időszakában |j\ ' a tanácstagi csoport a helyi aktivistákkal tanácskozik, és -I az úgynevezett előtervek alapján kialakítja a fontossági sor: li rendet. A döntés tehát néhány alapvető kérdésben ott szüle- BS ■ tik, ahol az igényeket a legjobban ismerik. ^B BE A lakossággal kialakított fejlődő kapcsolat várospolitikai 9B BE munkánk jelentős eredménye, mégis úgy Ítéljük meg, hogy el|^fl B sősorban a lakosság többségét a lakókörzetüket közvetlenül BE B érintő elképzelések mögé tudjuk csupán felsorakoztatni, az |HJ ^B egész kerületet érintő és a főváros fejlődését reprezentáló célokat és eredményeket még kevésbé tartja sajátjának. ^B ^B A várospolitikai célokat szolgálja a lakosság társadalmi ^B Bj munkája. A VI. ötéves terv során az annyira szükséges jár-B daépités kizárólag lakossági társadalmi munkával valósul ^B B| meg, amelyet a kerületi Tanács az erre a célra elkülönített ^^B keretből anyaggal támogat. Esetenként ilyen módszerrel lB épülnek utak, játszóterek. Az elmúlt évben a lakossági fór- ^B rásokból épülő közmüvek létesítése került előtérbe. Nagy az ^B igény a gáz és csatornaépítés iránt. Az utóbbinak az alap^B közmüvek hiánya szab korlátokat. ^B B