Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.27.a/3)

1984-05-03

B fl EH Jelentősen fejlődött a zenei élet, amelynek bázisa a lo 9H jj|j| éve működő kerületi Zeneiskola. Lelkes, fiatal pedagógusai jj|B fővárosi, sőt országos hirt vivtak ki iskolájuknak, kiérde-Í||f| melték, hogy az általános művészeti képzés bevezetését cél­­f|l§ zó kísérletet is ez az iskola folytathatja. Négy kórusuk, llfi BH három úttörő zenekaruk országhatáron túl is elismerést szer­­ggj B zett a kerületnek. A Képzőművészek pártszervezetével és a Nemzeti Galériával IBi ; kötött szocialista szerződés eredménye, hogy évente mintegy IJ7' 2o időszakos képzőművészeti kamara-kiállités nyilik a kerü- Í|i létünkben. Hatását képzőművész kör, gobelin szakkör és kerá­­jpj|| mikus kör működése mutatja. Az Úttörő- Ifjúsági és Művelő­­jjjj dési Házunk belépésével a munka még sokrétűbbé vált. H| PIPI A közművelődés eredményeire és lelkes aktivistáinkra épitve ||j| B határoztuk el lo évvel ezelőtt, hogy a Tétény-Promontor B Kulturális Napok keretében évente egyszer megrendezzük a |||j| Wm közművelődés kerületi ünnepét is. Hivatásos művészek és ön- WM tevékeny csoportok nyújtanak a művészetek szinte minden ágá- B bán ®lményt a kerületben élőknek, dolgozóknak. Harmadik éve B egy-egy baráti nép élete, művészete is helyet kap e program-B bán. Először a Szovjetunió, majd Bulgária, az idén pedig az B NDK népe, művészete mutatkozott be. Kezdeményezésünket az B érintett országok követségei is támogatták és elismeréssel B nyugtázták. B A XII. kongresszus óta a nehézségek ellenére, esetenként B hatására fejlődött gazdaságszervező munkánk. B A kerületben települt és a kerületi Pártbizottság hatáskö-B rébe tartozó 24 ipari egység - önálló vállalatok, gyáregy- B B ségek, szövetkezetek - tevékenysége sokszínű. Népgazdasági B szinten is jelentős a raüanyagfeldolgozás, a növényvédőszer B gyártás, a kartonlemez, a nyomdafesték, a gyufa, valamint a B sütőélesztő gyártás. Az iparon belül az élelmiszer ágazathoz

Next

/
Oldalképek
Tartalom