Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.27.a/3)
1978-05-04
I I Hb Az állam és az egyházak viszonya fontos társadalmi és bD ■H politikai kérdés. Természetesen pártunk materialista J|||i világnézete semmit sem változott. Feladatunk továbbra is minden területen elősegíteni a tudományos világnézet térhódítását. Tudomásul kell vennünk, hogy az egyház is Ijjjjl tartós intézmény, amely komoly erőfeszítést tesz az ifjúság jjD megnyeréséért. Mindent meg kell tehát tennünk, hogy ifjúmm |gg Ságunkat tudományos, materialista világnézetre neveljük. |||| 1111 A kerületi tapasztalatok, a budapesti megállapitásokkal f||l |||| egybeesőén azt igazolják, hogy nagy a bizalom a párt iránt. §§§ BH Ebben jelentős szerepe van annak, hogy a párt politikája |H a lényegi kérdésekben 1957 óta nem változott, nincsenek H nagyobb megrázkódtatások, fordulatok. Ugyanakkor azt is jól H |j|| érzékelik és megnyugvással fogadják, hogy a párt politiká- M ■ jának következetes volta nem jelenti a megmerevedést; a párt iffl ^B időben és megnyugtató módon reagál a változó körülmények által felvetett kérdésekre. ^B DB Úgy látjuk, hogy a párt iránti bizalom, a politikai célok H helyessége az alapja a társadalmi, közéleti aktivitásnak. V/Ez akkor is igaz, ha egyes területeken tapasztalható közöny, ^^B passzivitás a közélet, a társadalom problémái iránt. ^B A já politikai, társadalmi közérzetet, hangulatot nem tudja ^B ■ megváltoztatni, de zavarja több akkut társadalmi probléma. fl DB ^ tagkönyvcsere során is visszatérő probléma volt a nyugdíjasok |B B 10 j