Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.27.a/3)

1967-09-29

■ - 2 - wM ■ az általuk szerzett tapasztalatokat figyelembe vettük. >’■ Döntően azonban az elmúlt évek tapasztalataira támaszkodik, BB V/ a feladatok megjelölésénél pedig a Politikai Bizottság és ||| SS a Budapesti Pártbizottság határozataiból indul ki, azt Síi >'■ konkrét!zálja. Nem annyira a helyset részletes elemzésére Wm dí-fv törekedtünk, hanem a feladatok kialakítását tartottuk ■ szem előtt, ezért is viseli az JttJg" elneve“ ■ zést • ■■ ■ Arra számítunk, hogy a vita tpvébbi-Mgiiaófiet ad mind ne­­■ Wm künk, mind az alapszervezetek.vezetőségeinek a határozatból H ^B adódó tennivalók, feladatok még konkrétabb megfogalmazásához. ^B ^ Alapvetően két területet vettünk, szemügy?** j^B ||||| J^./ a párton belüli kádermunkát, |||| BB 2./ az állami személyzeti munkát és annak párt irányítását. H ^B Előre szeretném bocsátani, hogy az első témával az elmúlt BB évben meglehetősen részletesen és átfogóan foglalkoztunk. H| H A vezetőségválasztás és a pártértekezlet ezt szükségessé ^B H Ugyanakkor az állami személyzeti munkával átfogóan az utóbbi H ■I években pártbizottsági szinten nem foglalkoztunk. A hatás­­iB H f köri listát is1963-ban hagytuk jóvá. Már ebből a tényből is H ^^B következik, hogy egy kicsit részletesebben foglalkozunk ^B ^B ezzel a témával. ^B ^B E bevezető után néhány gondolatot vetnék fel a pprtgn béleli ^B ^B kádermunkával összefüggően. H Felelősséggel megállapíthatjuk, hogy kerületünkben a párt­­^B munkások többsége alkalmasnak bizonyult a feladatok megöl­­■ dására, áldozatkész, sok társadalmi munkát végző elvtárssal ^B rendelkezünk. Együtt nőnek, fejlődnek a feladatokkal, célkx- B HB tűzésekkel, többségükben Jó emberi kapcsolatokat alakítottak WM ||f| ki a párttagsággal és a dolgozókkal. Pártszervezeteinkben WM BH azok a vezetőségi tagok, titkárok dolgoznak, akiket a múlt H ^^B év őszén választott a párttagság. A kezdeti, szinte torvény- B

Next

/
Oldalképek
Tartalom