Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.27.a/3)
1966-09-16
Wm 2./ A nemzetközi kérdésekről alkotott nézetek, Az ic.o szakon- 9 B ■[ ként erősen éleződő nemzetközi helyzet a maga bonyolultságában is H| hH a lakosság, a dolgozók érdeklődésének egyik központi kérdése. Ennek Bg H az intenzív érdeklődésnek elsősorban a béke féltése az oka. A há- B| oorus veszély fokozódása vagy a béke fenntartása leh tőségének n$- BB vekedése szempontjából a legkevésbé képzettek körében is érdeklő- Bi '->■ désre tartanak számot a nemzetközi kérdések. • "A j Út Ebből is következik, hogy kerületünk lakossága, dolgozóink, Bg feltétlen hivei nemzetközi politikánk alaptételének, a békés egy- Bi Wm más mellett élésnek. Ideológiai munkánkban e kérdés fontos helyet jKm Wm kapott. Megállapítható azonban, hogy kerületünkben is bizonyos fo-Bi kiS ^ ál hang su 1 yo z tűk az elv magyarázatánál a békés jelleget. Ebből Bi Ü következően néhány ezzel összefüggő kérdés további, magyarázatot ki- Bi ván. A KB állásfoglalásának megfelelően erőtelj:; sebben kell hang® Bi m súlyoznunk, hogy ez az elv csak a nem szocialista országokkal való Bi ■ államközi kapcsolatokra vonatkozik és nem jelenti az ideológiák Bi ■ békés egymás mellett élését, nem jelent lemondást a nemzetközi mé- Bi Bi rfttü osztályharcról, a tőkés országok munkásai harcának és a felsza- |H HB baditó mozgalmak támogatásáról, Bi Vannak, akik az amerikaiak véres vietnami agresszióját látva Bi m olyan következtetésre jutnak, hogy a békés egymás mellett élés elve Bi ■ a gyakorlatban megbukott, fások a békés egymás mellett élés siüksé- Bi B| gességét hangoztatva felteszik a kérdést, meddig tűri a Szovjet- Bi «B| unió és a szocialista tábor, hogy az USA egy szocialista országotB^ Bi Bi bombázzon? A vietnami szolidaritási műszakok megmutatták, hogy ke- Bi Bi rül0tünk dolgozói is készek a hősi küzdelmet vívó vietnami nép se- |H Bi gitségére sietni. Helyenként ás elvétve találkoztunk azonban olyan IBI megjegyzéssel is, pl. véradások alkalmával, hogy mi közünk egy Bi m ilyen távoli 'országhoz, mit ad Vietnam nekünk? ^i m A nemzetközi helyzet megítélésében is felfedezhető az ellen- Ü ;|| séges propaganda időnként erősödő hatása. Azt tapasztaljuk azonban, Bi hű;;;/ az utóbbi időben rendszeresen foglalkozva a nemzetközi helym ze^ aiagy&ra sásával, az ellenséges propaganda hatását ellensúlyozni Bi ^^i tudjuk. Igen pozitívan kell értékelnünk, hogy az időnként igen ^B jg§ 24- - ||||