Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.27.a/1)

1985-02-16

-•• -....." |H nem sikerült növelni Az öthónapos pártiskolára beis- A kerületünkben ólok és dolgozók összetétele, arcú­­_ |{ — H B kolázás lehetőségével mindenkor éltünk, a pártszerveze­­tata a beszámolási időszakban alapvetően nem változott. W^m tek káderképzési tervét realizálni tudtuk. Ugyanakkor helyzetük, szerepük, a velük íoglalko­zás igénye szerint mind a kerületben lakó, mind az itt , , . , dolgozó rétegek erőteljesebben differenciálódtak. Javult - ’ kerületi ga/<la8íto;Í egységek tevékenysége ^B A pártnapok rendszere a szóbeli agitációt jól szolgál­­a tudatformáló politikai munkánk. Az oktatás megöl-H^^B| ja. Az elmúlt években alkalmanként 2-3 ezer ember dotta a növekvő gycrmeklétszám mellett is feladatát. ^B részvételével szerveztük a közvetlen eszmecseréket. A gyorsabb fejlődést a személyi, a tárgyi feltételek terén A kerületi Pártbizottság hatáskörében 8 önálló válla­­ipari vállalatoknál a tapasztalatok egyértelműen pozi­^^BB Ezek a kezdeményezések mind a munkahelyeken, minő jelentkező gond, a tantervi bizonytalanság fékezte. A lat, 10 gyáregység, üzem és G szövetkezet van. Kutató­­lívak " ^^B a lakóterületen aktív politikai fórumokká váltak, külö­­kerület közművelődésében a tárgyi feltételek javulását intézeteink termelő tevékenységet is folytatnak. Kerü­nősen ha kisebb létszámú érdeklődő volt jelen. Ügy messze meghaladó eredményeket értünk el. Javult tő­­leiünkben szinte minden ágazat képviselteti magát. Az A kerület gazdálkodásában jelentős szerepe van a ^^B véljük, a többszáz fős pártnapok nem kedveznek az elő fnCgpolltikal munkánk, de frissessége és a kommunisták iu folyó termelés gazdaságos, nincs megszüntetésre vagy szövetkezeti mozgalomnak. Ipari szövetkezeteink ered­^^B kapcsolatnak, a vitának, ezért szorgalmaztuk a kisebb vitakészsége, vitavállalása még elmarad az igényektől. visszafejlesztésre tervezett ipar. menyesen gazdálkodnak, jól alkalmazkodnak a megvál­^^^B csoportok szervezését.. tozott feltételekhez. A Budafoki Építőipari Szövetkezet ^^^B Több termelő és raktározó egység nem a kerületi egyre nagyobb részt vállal a kerület építési jellegű ^^B A kerületben az elmúlt években növekedett a város- Feladatok: Pártbizottság hatáskörébe tartozik. Mintegy 50 ilyen feladataiból. A Délbudai Általános Fogyasztási és Érté­^^B politikai agitáció szerepe, jelentősége. Területe szélese­­egység közel 2 milliárd forint termelési értéket állít kesítési Szövetkezet elsősorban a lakossági ellátás szem­^^BH dett, módszerei színesedtek. Sok segítséget jelentett ab­­t ) Tömegpolitikai munkánkat differenciáltabban, a ' elő A még mindig idetelepülő kisebb egységekről szinte pontjából jelentős. ^^^B bán, hogy a kerület dolgozói, lakossága megértette, tá­­a kerületben élők és dolgozók helyzetéhez, felké­­' '-tlormációnk nincs. ... ... ^^B mogatta a városrész VI. ötéves tervét, cselekvő részt szükségéhez és igényéhez jobban igazodva kell vé­­.. gazdasagl egysegek döntő többsége a nehézségek ^BB vállalt a kerületfejlesztésben. geznünk. Biztosítanunk kell, hogy a kerületi tömeg- A hatáskörünkbe tartozó 24 ipari egység tevékenysé­­sorlvm^'VerűLíre ^dlemzT'h'nz-iti m eo^szl^^B B |^^B szervezetek és mozgalmak sajátos feladatainak job­­gével rendszeresen, differenciáltan és egyre nagyobb mékszerkezet." műLdsorhT a"k^ülmSSh^ alkal­^^B Üzemeink nagy részében a munkahelyi demokrácia bán megfelelő rétegpolitikai munkát végezzenek. hozzáértéssé! foglalkoztunk. Gazdaságpolitikai szervező mazkodás gyorsasága. Egy-két egység kivételével a'ha­fórumain is egyre gyakoribbá vált u gazdaságpolitikai mU" an td célkitűzése volt a VI. ötéves tervből, a nép­­lékony=ág és az eredményesség is megfelelően alakult. ^B^^B ^^B agitáció. A tapasztalatok alapján megállapítható, hogy 2.) További erőfeszítéseket kell tennünk az oktatás tar­­e'^ensHvt * rTr °' kdVetkeZoen: a néPSazdasagi Néhány vállalatunk, egységünk, gyárunk azonban át­^^B akialakult szervezeti rendszerben az érdeklődés elsősor­­talmi fejlesztése, a személyi és tárgyi feltételeinek ',''!,|ení!U ! ’ *!, Ue es' m reg, javítását, a hatékony gaz­­meneüleg az alacsony hatékonyságú kategóriába került. ^^B bán a helyi termelési feladatokra, a célkitűzések meg­­javítása érdekében. Magasabb színvonalú személy­­• Vri ^0^almaZi1^' segítést‘ ^B valósítására irányult. Visszaszorult a népgazdaság égé­­zeli munkával, a pedagógusok élet- és munkakörül- ° S.^C^n ^ e a gazdálkodó e„.v Mind a termelést, mind az eredményt illetően fokozó­^^B sze iránti érdeklődés, a világgazdasági összefüggések menyei javításának érdekében tett helyi intézkedő­­, ’. . i i i minősítését. A nehezedő „az dőlt a vállalatok differenciálódása. Ennek, az ágazati ^ ■ z j -1 dasagi leltetelek közepette a pártszervezetek aazdasáe­keresese. sekkel, a pedagógusok képzésének és továbbképzé­­, , .... ....... g sajátosságokon túl, a gazdálkodás színvonalam vissza-1 szervező, segítő és ellenőrző tevekenvsege is úi köve­sének elősegítésével hozzá kell járulni a kerületi , , .. t vezethető okai is vannak. ° J t ,‘imenyek ele került. Segítségünkkel a partszervezetek ^^B Az írásos agitáció legfontosabb eszközeinek a buda­­pedagogushiány felszámolása oz, a cepesites ne <u­­ezeknek — természetesen eltérő színvonalon — eleget N-n ..... . pesti pártbizottság Fórum kiadványát, a Tétény-Pro­­»<* számának csökkentéséhez. Gyorsítanunk kell tubák tenni. „ , Ul'TM a p—;°< .ontaltsagr. Tér­­^B montor újságot, az üzemi lapokat, a Kossuth Könyv­­a felkészülést a növekvő középiskolai gyermekiét- 1P FuÓ-Tóm Ó , o’T* , Tn .l'lel3,tfnek „ - . , ...... .,..1 a rr i.i. i / , szám zavartalan fogadására ^ • ti-.Hli.mbo vettek e tóién a felhasználók és a terjesztő kiadványait tekintettük. A Kossuth kiadványok ^vdiuiiau íugdudMid. f . . ....... , ... - . . Kiemelt figyelmet fordítottunk a népgazdaság szú­­fogyasztok ei dókéit, fenntartottak az alacsonyabb ár terjesztesenek eredményei javultak, a forgalom mégha­­... ^ ^ , . . .. . . Ar.. , .. , . cníX „* * , . , mar a különösen fontos termelő tevékenységre A Hun­­reKvesu cih.u'h kmalatat. Néhány helyen eredményes ladja aZ éV‘ 600 eZer Ft'0t 3’> A közművelődésben élért eredményeink a munka gárla Müanyagfcldolgozó Vállalat a hazai PVC feldől­­erőfeszítéseket tettek az importot kiváltó termékek tér­színvonalának megőrzésére, néhány területen az , m.-lésénok ..••> a , _ . guzas egyik bazisa, termekéinek többségé jelentős mii iishuk loicozusaia. A fogyasztás szempontjából Jelentős szerepet töltenek be az agitációban a politikai igényszint emelésével egyidoben. továbbfejlesztése­­importot vált ki. A Ilungarovin Borgazdasági Kombinát kritikus termékekből, mint amilyen például a hús, a ^B vitakörök. A politikai vitakör-kiadványok ma is a lég­­re köteleznek bennünket. Feli kell tárni az állami a magyar borexportban, a hazai pezsgőgyárt isban fog­­baromfi, az élesztő, a gyufa, a termelés és az ell .1 s ^^B egyszerűbb, legközvetlenebb hangnemben és főleg gyor­­irányításban meglévő tartalékokat a közművelődés lal el jelentős helyet. A szocialista piacon elismert, meg­­lényeg ben zavartalan volt. A piaci kapcsolat erősítése. ^^B san adnak tájékoztatást, magyarázatot a gazdaság, a továbbfejlesztése érdekében. Kiemelten kell kezelni tudta tartani tőkés partnereit. Legnagyobb gyárunk. illetve a helyi ellátás javítása érdekében néhány válla­^^B bel- és külpolitika kérdéseiben. nz olvasómozgalom fejlesztését, ki kell munkálni a chinoin Nagytétényi Gyára Profilját néhány világ­­lat Példamutató módon saját kezelésű clárusítóhclvct ^^^B könyvtárhálózat megújításának feltételeit. sonvonulú agrokémiai termék határozza létesített. BH jfl Információs munkánk az elmúlt években fejlődött. szovjet-magyar agrokémiai egyezményekben ki mell .... Ennek köszönhetően a helyi információk viszonylag •* I A versenysport támogatása mellett a tömegsport jelentőségűek, tőkés kooperációval a vilá giiacon is ke­­oU uz cx,,ort részaránya az értékesítésen belül. A széles körben jutnak el a testület tagjaihoz, így frissen céljait szolgáló lehetőségek jobb kihasználását kell resettek. beszámolási időszakban a termetes 42 %-os növekedése tájékozódhatnak a kerület dolgozóit, lakóit érdeklő kér­­ösztönöznünk, segítenünk kell sajátos eszközeinkkel ",e l‘l| a/ ®xP°rt tooo mint 66 ,,-kal nőtt. Javult az ^^^B désekről. Végrehajtó Bizottságunk a közelmúltban ha­­az egészséges életmódot szolgáló felvilágosító mun- A legnagyobbak mellett a kisebb vállalatok, gyárak rrlk^hoiT6 lasaB°;s®a®a- A gazdasági egységek ^^^B tározta meg a további feladatokat, ami biztosíthatja a kat- rendezvényeket. Megkülönböztetett figyelmet többsége is valamilyen vonatkozásban átlagon felüli ró-óisor ó ó "'í , nlasasa p c. ‘' gozot'txuyl okot még magasabb színvonalú munkát. keU fordítanunk az ifjúság testedzésére. figyelmet kíván. A Húsipari Hizlaló Vállalat az ország ‘mp01 ;1J”ya a artalmazo i'xpoitatUA körének es volumenének növel s Az legnugeobb, 50 ezer férőhelyes hizlaldája a sertésprog­­, , expótttevekenysog eredmenyessegeben közrejátszott az A tömegpolitikai munka fontos elemeként kezeljük a 5-> A pártpropagandában és az. agitációban a meglévő ram hullámainak levezetésében jelentős. A Itudacolor .íi'folyaniváUozás hatása is. A rubel-elszámolású export­^^B politikai rendezvényeket. A nemzeti és nemzetközi ün­­szervezeti kereteket úgy kell felhasználni, illetve az rgvellen hazai nyomdalestckgyar. A Papíripari Vál­­kötelezettségek alapvetően államközi szerződésekben ^^^B nepek bensőséges megrendezésével jelentős érzelmi ne­­bővíteni, hogy minden réteghez és minél több em­­la,iU budafoki Papírgyára a kartonlemez termelésben rögzítői tek. Vállalataink ezeknek példásan tettek eleget ^^^B velőhatást érünk el. Értékeltük a több mint 20 észtén­­berhez. jussunk el e munka során. Növelni kell a meghatározó; a Budapesti Baromiifeldolgozó Vállalat, etenként a népgazdasági érdekekkel egyezően a köte­^^B d®s múltra visszatekintő kamaraerdei majális rendez­­kisebb csoportokkal találkozás lehetőségeit, fokozni a C.yufaipari Vállalat, a Budapesti Szeszipari \ általat íezetls .eke! túl is t eljesítették. Néhánv v dlalatunk a ^^B vényeit, amely ma már több tízezer ember igényelt az egyéni agitációt. Előtérbe kell állítani a kommu- Budafoki Szesz- f.lesztögyára az országos, illetve buda­­szocialista export, fegyelmezett teljesítéséért a vevők megmozdulása. Az utóbbi időben kezdeményezett de­­nisták politikai műveltsége, vitakészsége fokozását, pu-ti ellátásban meghatározó külön elismerésében részesült ^^B monstratív békeakciókra a vártnál nagyobb tömegeket a korunkra jellemző ellentmondások és összefüg­^^B tudtunk mozgósítani. gések, pártunk alapvető politikai törekvéseinek meg- Nagy figyelmet fordítottunk az ipari szervezetek Vállalataink es szövetkezeteink nagy eröfeszftése’-et értését, tömegpolitikai munkánk időszerűségének korszerűsítésében érintett egységeinkre. Az élelmiszer­­tettek a nem rubel-elszámolású export fokoz isa érdé ^^B^H ^^^B j^B^B ^ ———........ - ...... .............

Next

/
Oldalképek
Tartalom