Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.27.a/1)

1975-02-08

■ f| ?!^| |H , ,, .,,,,.. . L-oii foih-is'/nálnunk hoev az eredmények mozsó­­megelőzés. Az elmúlt négy év alatt két alkalommal A kerületi Ügyészség vezetője a bizottsági ülések szünetben rendbe teszik. Tanácsunk az így meg a a­­. tartósan biztosítsák a dolgozók és a la aktíva értekezleten beszéltük meg a tapasztalain- állandó meghívottja, hozzászólásaival, javasalatai-WM ntott pénzeszközökből az idén három sportudvart kát és a tennivalókat a kerületi gazdasági egységek val emeli a Bizottság munkájának színvonalát. H tudott építeni. 0 c _ .. vezetőivel. A Rendőrség, az Ügyészség és a Bíróság ■ A kerületi Pártbizottság szükségesnek tartotta, l!)80-ig hozzávetőlegesen 5000 Jövel no a kerület javaslatai alapján jelentős intézkedések születtek a |^S hogy még a kerületi pártértekezlet előtt kidolgozza lakossága, ezen belül népesedéspolitikánk hatása kö­­társadalmi tulajdon védelmére. f ■ a következő ötéves kerületfejlesztési terv irányéi- vetkcztében a bölcsődés és óvodáskorúak számának A városiasodás minden negatív hatását figye- A kerülel gazdasági, szociális és kommunális fejlő­­^B ■ veit. Kialakításakor a lakosság alapvető és jogos igé- gyorsabb növekedése várható. Az általános iskolás iembe véve a közrend, a közbiztonság megnyugtató. f? az. f"ú,t esztcnJ°ken .‘ovabk |H H nyéből indult ki, ugyanakkor figyelembe vette Dél- korúak jelentős novekedesevel az V. otevesi terv nincs tömeges garázdaság, nincs szervezett huliga- A kerlda kommunistái, a dolgozok tál _ g ■ Buda közműhelyzetét, fővárosunk ismert fejlesztési második felére számolhatunk. A telepszerű lakasepi­­nizmus. A korábbi körzeti megbízotti rendszert a ff i v.°“ck rcs,'‘a P‘r f/ 1'Z^vIré ^B ■ törekvéseit, a kerület ötéves tervének várható ered- tés ütemének mérséklődésé varhato. Oka elsosor­­sokkal hatékonyabb URH-rendszer váltotta fel. teladatok végrehajtásában. Az e e.t eredményekre ^B ■ ményeil. bán a délbudai vízhiány, ame ynek megoldását a fó­­amely a lakosság körében népszerűvé vált. cs «"*“ ,CP ‘ ki B . ........ .. . „ . város a tervidőszak második felere igen. A delbudai 'y................ , .. , .. ráznunk a további helyi feladatokat: ^B Indokoltnak láttuk bevált kcruletftcjlcsztesi clkep- ,........... fíimr A gépjárműforgalom novekedesevel emelkedett a , , .. „ cgyújtó csatorna megépítésétől iugg csatolnahalo­­, ...” , ” .. o 1 A pártszervezetek gazdaságszervező, ellenőrző ■ p"nl"s,los“l: zatunk gyorsabb ütemű bővítése. A közlekedés lé­­y“ ,kTM? bjlfc”,Jk Z Lgliö levékenyslgében a jöyiibéű még egy­■ — A főváros részeként fejlődnünk ma azt jelenti, nyeges javulását az jelenti majd. ha a Metró eléri EhheZ ® kei utó. utes koziekedesi adottságai i.< ho .­­értelműbben kell érvényesülnie annak az elv­■ h°gy továbbfejlődésünk csak nagy fővárosi be- kerületünket. A belső közlekedés alapvető problé­­zajaiultak. A ketulet közlekedési lendjcnck l. ; nek hogy a szocialista építőmunka középpont­■ ruházások - elsősorban közművi létesítmények mája a következő tervidőszakban is a földutak ma­­lakosság közlekedési moialjanak javitasa eickki­­jában az ember án. A helyi gazdaságpolitikai ■ megvalósítása - esetén lehetséges. gas aránya lesz. Az egészségügy terén a szinttartást ben tevekenykedik a megalakult Kozlckedesbizt. - célokban is nagyobb helyet kell kapjon a dől-H Fejlesztési céljaink között első helyen az olyan meghaladó fejlődéssel nem számolunk, ugyanakkor sa^1 anacs­­..... , gozók élet-, anyagi-, és munkakörülményeinek, ■ jellegű lakásépítés áll, amely a városiasodást, la- a közoktatás terén az V. ötéves terv során az alap- Nagy feladat hárul a növekvő idegeníorgalom. a szociális helyzetének állandó javítása. B kásgondjaink enyhítését szolgálja. vető óvodai és iskolai gondjaink megoldását tervez­­turizmus es a lakosság szamanak emelkedesevel az növekvő feladatok a vezetés színvonalának — Saját eszközeinkkel a jövőben elsősorban a tele- zük. A kereskedelemben sem gondolhatunk lénye­­igazgatasrendeszet területen dolgozókra is. ui u­­“■ fejlesztését, az egyszemélyi felelősség B pülési körzetek közti kommunális szintkülönbsé- ges változást hozó fejlesztésre. Mindezeket szem ralt munkájuk jogosan valtja ki a lakosság e isme­­erősítését az üzemi élet demokratizmusának ■ gek csökkentését kell biztosítanunk. előtt tartva alakítottuk ki az irányelveket és jelöl­­rését. szélesítését és elmélyítését követelik meg a gaz­■ — A társadalmi összefogással létrehozott eszközöket lük meg azokat a fő feladatokat, amelyekre az öt- A Rendőrkapitányság a kerületi állami és társa­­dasáui szervezetek minden szintjén. A pártszer-B az eddiginél koncentráltabban és célirányosabban éves terv folyamán koncentrálnunk kell. dalmi szervekkel, a lakossággal jo kapcsolatot ala­­vezetek legyenek kezdeményezőek és igényesek ■ kit°tl_ kL Figye^mre méltó erői jelent az önkéntes a ’ ^ képzésében, felelősségük érvényesíté­­^B ■ ':en??r\ szervezeles1af( egyutUnukodes a munkás­­sénck Résében és számonkérésében. A szak­­^B ■ °TMkkel- R,,yd,‘do alatt népszerűek lettek az tsko­­szervezeti és KISZ-szervezetekre támaszkodva ^B ■ lak,.fott szolgalatot teljesítő rendoregyensapkas ut­­biztositsák az üzemi demokratizmus formáinak ^B B töiőc. tartalmának állandó fejlesztését. ^B III. Az állami szervek munkája Az Ügyészség eredményesen segíti a törvényes- 3 ^ gazdálkodásban, az V. ötéves terv előkészí-K ség érvényesülését kerületünkben. Felügyeleti teve­­lóse S()rán a saját eredményekre és tapasztala­... - , . kenysége hozzájárult ahhoz, hogy az állami szoivek inkr’i támaszkodva a néotíazdasátl helyzetéből A kerülettel együtt tejludnek allami szerveink, val- nincsenek meg a személyi es tárgyi feltelelek. A , h * u,- ni;;í,.Awí.i.n.1r mnfTfpl olnen K m ‘ ^ ... H nak mind alkalmasabbá a sokasodó feladatok egyre növekvő terhet elsősorban az apparátus törzsgár­­munkájukat . o^abalyi tlmiasokn.^dv meghddou ós érdekeiből kiindulva kell meghatározni a lel­■ magasabb szintű megoldására. A kerületi Tanácsot dája viseli. Ennek a törzsgárdának a megbecsülését. Ve«Z k\ ^ ,á f t T uvies s a ZdlíkSíntság adat‘)kal- El'( nk°l U K°ZP<m í BlZ?Usa« 19't,de­■ 1973-ban választottuk újjá. Az újjáválasztott Tanács erősítéséi és továbbfejlesztését szolgálta elsősorban Zl Í áSn FlJ d non dvtár seg tő k il cí 1 ü —bér 5-, határozata szellemeben. az abban ... , , , ... . . ... .... , . .. .. ‘s . , , munkájában. Elvi alapon elv tat st segítő Kapcsolat meg e ölt fe adatok szem elolt tartasaval az összetétele alapvetően jo: a testület tagjainak 60 a tanácsi dolgozok fizetesemelese, amely kedvező , nem viviri ....... ,, .. ... . ,, .. ,,,, .... , , , . ,, .... J alakult ki e szel vek Kozott, amelyen nem za\ au meg 1975 év terv sikeres te 1 esi t csere kell osszpon­■ százaléka párttag, 24 ,,-a no. 11 „-a 30 even aluli, a visszhangot vallót, kt. az ügyészség vezetésében bekövetkezett személyi tosílani A határozatban megfogalmazott szem-H folyamatosságot a 2a ,,-os^uj tanácstag^ ntany me - Számottevő érdemei vannak a Tanács apparátu­­változás sem. pontok érvényesítése mellett kell előkészíteni ■ leU d le8*' tapasztalt tanácstagok es szakomból ok sónak a kerületfejlesztési feladatok kimunkálásában .. .... ... . . ... vüiü-ni v iin'.ves tervet hiylnm'tiák .. , ,. A Bíróság az olt végzett atiogo vizsgalat eiteke­­«\ vállalati \. ötéves DiziosnjaK. es megvalositasaban. A meg meglevő fogyatékossá­­h. A ...... . . .... .... .. ...... - . .. . a 1 •• 1 4■ rp . . . • , lése szerint is 10 latta v\ leiadatat. Az utóbbi evek- 4 A vállalati gazdálkodás tovabbfejlodesenek uze-A kerületi Tanacs nagy lelelosseggel es egyre na- gok ellenere is elismerésre méltó az igazgatási teve­­lese szemű, is jui ..|1F ‘ r ..... . f . . . .. .... , . .. * , , , , , ... . T, .... .. ben növekedett a közvádas es maganvacias ügyek meinkben is egyedüli útja a hatékonyság loko­gyobb hozzáértéssel végzi munkáját. Javul a munka- kenyseg, a javuló lakossági kapcsolat. Különösen a .lí.. .... rn . . ... , ,, , ‘ , . . , , 1 •. kiír ... , .... ....... 1 • • , -i 1 , 1 p * 1.. 1 i 1 .1 .. , . . szama Kerületünkből 50 népi ulnok vesz 1 észt a zasa. Az ésszerű akarekossagnak at kell fognia stílusa, elmélyült önértékeléssel is igyekszik munka- Ionnal elemek fejlődtek jelentősen, a kővetkezők- s/anui. luiuuu, u ^ ... . * ír , , .. , ., . . j-y . , . . . . , . .. . , , . . ... . , Bíróság munkájában, kozremukodesukkel segítik a a munkaerő-, az eszköz- es anvaggazdalkodas H módszerei tovább lejlesztem. Egyre eredmenyeseb- ben a tartalmi ügyintézésre, a lakossági kapcsolat nnosag i" "n«‘ ^ • , „ , .. , , _ . , ... ... ... 1 . n t , 4.1. ..ti.'- , . ” 1 bírói munkát A Bíróság ítélkező munkáját lelkus­­egesz korét. Letszamnovekedes sehol sem tei­— ben oldja fel sajat belső ellentmondását, a testület tartalmának javitasara kell törekedni 1 , s , . . . h\ . . . ,4 , , kerület egészéért érzett etívséiies és a tanáesl-icok , ,, • . . . ,, , . méretesen, becsületesen végzi, a jogpolitikai irány­­vezheto, a munkaero-struktura atalakitasat dón-II iceiuiet egeszeeil uzcU egyseges o a t. n u. ag k A I'ovarosi Tanacs szerveken! eredményes mun­­,1 alapján segíti a közrend, közbiztonság javító­­tőén a belső tartalékok felhasználásával, okta­valasztokorzetukert viselt külön íelelossegenek u - i<t Vp{TOy kniMíloihon -.v wóh,,!.,. h . . . .... ■ közését. A Tanács tagjai többségükben következe- ^an «.Íwó kScí sm^tle^ndHk^U ^ lassal ^ képzéssel kell biztos,tani. Az osztonzo ■ lesen képviselik a testületi üléseken kialakítóit ál- jelenleg •, \l‘ kerülettel közös vili d , Az /..szer’ Az 197:k £*vl választások során kerületünkben 7 bérrendszerek szelesebb korú alku mazasaval H láspontot ■' zns n . ' ! , , ' A ^ tagú Népi Ellenőrzési Bizottságot választottunk. A segíteni kell a munkahelyi es termelési fegye-Ri-iri- i- -i T v i a rr • vezcs ne m za\ai ta a kei ulet jo kapcsolatai a valla- Bizottságnak 3 rendszeresen dolgozó szakcsoportja lem szilárdulását. A nők fokozott szakmai kép­­^^B ■ . Betölti h.valasat a 1 anacs Végrehajtó Btzot.saga lattal. ^ A szócsoportok vezetői NEB tagok. A nvil­­zésével elő kell segíteni a nők és férfiak közötti is. Irányító tevékenységé kiter ed a tanácsi munka v‘ln- a 1 ... . , ... , , , ..... , ■ . , . i-l. a, i\j;;,.„ini ■ egészére a szakigazgatási szervek irányítására. A őrület! Pártbizottság rendszeresen figyelem­­vántarto.t népi ellenőrök szama 130 lo. A vallala­­jovedelemkulonbsegok csökkenését. N vein, H Munkáját a Tanács rendszeresen figyelemmel kiséri. iuel k,seri « kerületi Rendőrség, az Ügyészség és a tok. szövetkezetek párt- es gazdaság, vezető,_ meg­­kell a kaparj ^-k,használást az ^lozo id r a -H egy alkalommal a Fővárosi Tanács'Végrehajtó Bi- Bíróság munkáját. A Párt-Végrehajtó Bizottság és a telelő közgazdasági, műszaki es kereskede m, kép­­hoz kepes . KI kell e m az ipaiagJ szint T -■ zottsága is értékelte és lényegében megerősítette Tanacs Végrehajtó Bizottsága együttes ülésen is fog­­zettseggel rendelkező dolgozókat javasoltak a nép, kedn, ke l készletek csokkinUs . . . H törekvéseiben ' lalkozott c szervek helyzetével és tevékenységével. ellenőrzési feladatok ellátásara. A Bizottság eves nem lehetséges, ott biztosítani kell. hogy csak a B .. .. . .......... ........ . . , ..................................... munkaterv alapján dolgozik. Rendszeresen foglal­­termelés növekedésével aranyosan novekedje-A kerületi 1 anacs appai atusai a a novekvo lelada- A kerületi Rendőrkapitányság munkája erednie­­kozik a lakosság bejelentéseivel. Az elfogadott reali­­nek a készletek. Az energiatakarékosság szem egyre nagyobb terhet rónak. Nőnek a kerület- nyes, hozzájárult a kerület közrendjének és közbiz­­zalasi javaslatokra megfelelő intézkedések szülei­­előtt tartásával tovább kell fejleszteni a kerületi fejlesztés feladatai, jelentős leiadatok szármáznák tonsagának javulásához. A társadalmi tulajdon vé­­n >k (,s ozok ellenőrzésére állandóan visszatérnek. üzemek közötti energiakooperációt. a leadott hatasköiokból, amelyekhez igen gyakian dolme fokozodoll. Fejlődői! a nyomozói munka a ■I B ■ ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom