Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.27.a/1)

1970-10-17

I I feni már fogát a Budafok-tériek babérjaira, | Az elmúlt években társadalmi összefogással létesült Balaton­| akali úttörőtáborban évente több, mint 500 kisdobos és úttörő | táborozott egyre jobb körülmények között, I Tisztelt Pártértekezlet! , . . . | A KISZ kettős hivatásának egyik oldaláról az ifjúság kommunista | neveléséről szóltam. Hivatása az ifjúsági szövetségnek az is, | hogy közvetítse a párthoz a fiatalok véleményét, A mai nap­■ nál, a pártértekezletnél jobb lehetőség erre nem létezik, ^^| H Megállapítható, hogy a kerületi KISZ Bizottság, a KISZ szerve­■ zetek nem befolyásolják eléggé a fiatalok szabadidejének hasz— ^^| H nos eltöltését, érdeklődésének és Ízlésének alakulását, ami B a kommunista nevelés fontos része. Ennek főbb okai: üzemeink, ^| B intézményeink és iskoláink fiataljainak jelentős részié nem ^^| B a kerületben lakik, csak alkalomszerűen vesznek reszt kerületi B kulturális, sport és egyéb rendezvényeken* A kerületben lakó Bi fiatalok nagy hányada más kerületekben dolgozik vagy tanul, B Kerületünkben működő Művelődési Házak programjai csak ritkán B találkozhatnak a fiatalok érdeklődésével. Nincs a kerületben B olyan kulturális objektum, amely folyamatosan tudná biztosi-B tani a fiatalság sajátos igényeinek, érdeklődési körének meg-B felelő programot. j^B m A kerületben üzemelő Uttörőház korszerűtlen, nagyobb iésze életveszélyes, Feladatát ma már nem tudja ellátni. Ezért a ■ KISZ kerületi Végrehajtó Bizottsága javasolja, hogy a negyedik ^B ■ ötéves tervben készüljön korszerű úttörő és ifjúsági ház. ^B ■ Tervei készüljenek el és kezdődjön meg ennek építése. Lehető­■ lég a kiépülő kerületi művelődési központtal egyidejűleg. ^B M A pártbizottság feladatterve a központi bizottság ifjúság­■ politikai határozata alapján különös súlyt helyez a lakó-B területi ifjúsági munka feltételeinek megteremtésere. Ennek ^B ■ érdekében javasoljuk, hogy kerübtünkben legalább 3 helyen B létesüljön ifjúsági klub 1972 végéig. ^| B Az általános és középiskolákban a mozgalmi munka továbbié;)­m lődésének alapvető feltétele, hogy az úttörőcsapatok, illetve B KISZ szervezetek saját mozgalmi helyiséggel rendelkezzenek. Ezért javasoljuk, hogy az 1972-ben befejeződő tanév vegéig a kerület mindazon iskoláiban, melyek az ötvees tervben le­­bontásra nem kerülnek úttörőcsapat—otthont, illetve iskolai KISZ klubot hozzanak létre, az iskolát üzemeltető szervek, ^B Ezek berendezését és programját a KISZ és uttörőszervek biz— BI tositják, ^ B| ■ Jelentős eredménynek tartjuk a kerületi összefogással letre­hozott Balatonalali úttörőtábort. Javasoljuk, hogy a tervek— ^| nek megfelelően befogadóképességét 250 férőhelyre bővítve, a ■ kommunális és sportlétesítményekkel együtt a tábor 1973* _ H BI első félévéig épüljön meg. A KISZ Végrehajtó Bizottság kéri H a pártértekezletet, hogy javaslatainkat határozatként fogadja H el és bízza meg a kerületi Tanácsot, KISZ Bizottságot a végre-Hj hajtás konkrét kidolgozásával. B Meggyőződésünk, hogy a párt ifjúságpolitikai határozatának BI végrehajtását ezeknek az objektív tárgyi, technikai feltételek-H nek megvalósításával alapvetően biztosítani tudjuk. ^B

Next

/
Oldalképek
Tartalom