Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.27.a/1)

1962-10-06

M| A háború és békével kapcsolatban a kerületünkben is az emberek j^^^B BB döntő többsége magáévá teszi az 196o-as Moszkvai Nyilatkozat |^^B HBh megállapitásait és rendületlenül bizik a béke fennmaradásában. &BSH Persze akadtak azért szép számmal más vélemények, akik egy-egy ^B eseményből, a háború közeli kirobbantasáfc állapították meg. ^^B Hangzik el olyan kijelentés - nem látjuk a reális lehetőségét a ^B háború elhárításának. Egyik üzemünk dolgozói egyértelmüleg ^^B szögezték le - mi nem akarunk háborút - de amikor az a kérdés ^B merült fel , mi az az erő, amiben bizhatunk, a megokolások már ^^B ^B igen különbözőek voltak. ^^^B BB Voltak akik a Szovjetunióra hivatkoztak, mások a milliók béke­követelését tartották döntőnek. De volt olyan vélemény is, hogy mi hiába mondunk akármit, az imperialisták'a gazdasági nehéz— ^B ségek levezetésére egyetlen megoldása, a háború kirobbantása. ^^B ^B A békés egymás mellett élés elvével kapcsolatosan egyetértés ^B Van, mondván' - háború nélkül élni, békés versenyben, ez az alapja ^^B ^^B: a békés egymás mellett élésnek. ^^^B ^^B A viták során találkoztunk olyan véleménnyel is, hogy általában ^^B kölcsönös engedményeket kell tenni és nem szabad kiélezni a ^^^B ^B kérdést ott, ahol ez háborús konfliktusokat idézhet elő. De nem ^^B ^B tették hozzá, hogy az engedmény tekintetében minden alkalomiaal ^B körültekintően meg kell vizsgálni, hogy milyen engedményekről ^B van szó. Ideológiai téren nincs engedmény. Politikai téren is ^^^B BB meg van a határa az engedményeknek. Úgy gondolom, a Szovjetunió, ^B B a szocialista tábor politikája e tekintetben eddig is helyesnek bizonyult. I^B De találkozhatunk olyan nézettel is, hogy a Szovjetunió, a ^^B szocialista tábor erőfeszitáséi nem járhatnak sikerrel, mivel a ^B kommunisták nyiltan hangoztatják céljukat, a kapitalista rend ^^B ^B megdöntését. Valószinü, hogy az imperialisták ezt minden hangoz- ^B ^B tatás nélkül is tudják. De hozzátesszük, hogy ez nem export ^B utján megy, egyik országból a másikba, mint ahogy azt az impe­^B rialisták állítják, hanem az illető ország forradalmi pártjának ^B vezetésével, a néptömegek valósítják meg. Erre vonatkozóan ^B elég sok történelmi példa van, ez különösebb bizonyításra nem B________íp M 9g - - wnm

Next

/
Oldalképek
Tartalom