Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Revíziós Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.26.a/5)

1966

■ H végrehajtására az alábbiakat állapítottuk meg. A határozat ismertetve lett a kerületi P.B. apparátus értekezletén, majd ágj g* a titkári és azt követő gazdasági felelősük értekezletén, ahol konkrét feladatokat kaptak a határozat végrehajtására, . ■ Egg A kerületi P.B. már munkatervét úgy készitette el, hogy a határozat ér- ÉgoM /Ay,'. tőimében minden kérdést elsősorban a végrehajtás helyén kell konkrétan megtárgyalni. HH Pld. az ideológiai irányelveket minden társadalmi szerv vezető testüle­­f -j HH a tében megtárgyalták az előírásnak megfelelően. 1m8 HH Továbbá a pártbizottságok és végrehajtó bizottságok Írásos anyagai és jpfj m m jegyzőkönyvei a határozatnak megfelelő szellemben készülnek. Ennek alap­­aKH " Z'u-i ján egy V.B. jegyzőkönyv ma már csak 2-3 oldal és tartalmában, szinvo­­t nalában jól tükrözi a V.B. álláfoglalásait. A határozat előírja továbbá, hogy a munkaterveket a pártbizottságoknál 1111 gHjlll és alapszervezeteknél kell konkrétan elkészíteni és a kerületi P.B. és jBH H| apparátusának munkatársai segítsék az elkészítését, ellenőrzését, vala­­|||| mint vegyenek részt a végrehajtásban is. ^H55m| pl ■ O-<-P* u~<-) e4c ''>■ ' Bl ■HH ^ Az irányelvek megtárgyalásának előkészítésében és végrehajtásában az IBjj M b RI egész Pártbizottság választott testületé vett részt. BHB Eddigi tapasztalatunk szerint a pártbizottságok és párt alapszervezetek jjj| SHh raunkatei ve ennek megfelelően készült el és igy van folyamatban a meg- 95fl H g valósulásuk is. BHj Meg kell jegyeznünk azonban, hogy az egyes üzemi alapszervezeteknél még MBm tartózkodást és tapasztaltunk az Írásos anyagok és jegyzőkönyvek lerö­viditett formája iránt. fl9| B M találták még meg mindenhol azt a formát, amely a színvonal romlása RH mBm nélkül egy rövidebb terjedelmű Írásos anyag mellett is segíti a minden-HgH napi feladatok végrehajtását. E tekintetben tehát bizonyos konzervatív Hj jelenséget is tapasztaltunk. JHH ■■ Általában azonban a párt alapszervekben egyértelműen helyesléssel talál- 9M kozott a határozat ismertetése. ■9 mm •/ ■ M <?_______________________M

Next

/
Oldalképek
Tartalom