Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.26.a/4)

1978-01-05

RB Csűri István elvtárs HH R 1977-ben a tagkönyvcsere után, hány párttagság szűnt meg? ^9 Hm Véqhelyi Andor elvtárs HH m 1977-ben figyelemmel kisérte a tagfelvétel, a kilépés, kizá- H|| H| rás mozgását. A kilépésekhez - véleménye szerint - a tagkonyv­­|B csere hozzájárult. |H mm Az idősebb elvtársak, amikor kilépnek a pártból nem mondjak In H meg őszintén miért teszik. Általában arra hivatkoznak, hogy H HS elfáradtak, egészségi állapotuk megromlott. H| • Gondként veti fel az idős párttagok lakásproblémáját, azokét aH| az emberekét, akik évek óta csepeli gyárakban dolgoztak, és « HH méq most sem megoldottak. „ . :]H| M a szervözeti életet, szervezeti munkát illetően, egyetért ■I Pintér elvtárssal. , ,, , . „ HH Kerületi, nem gazdasági jellegű pártszervezeteknél még nem ta- M HH lálták meg, hogy az éves munkáról hogyan végezzék az ellenőr­­■ H zést. Ebben az évben ezt is meg kell oldani. ^H A közvélemény széles körét befolyásoló pártszervezeteknél, pl. H az EGVMI-nól, ahol a pártszervezet utján tizezrek vannak érint­­^H M ve meg kell nézni milyen a magatartás az ott dolgozóknál, mind mm ■I szakember, és úgyis mind kommunista. H| HEi Az iskolákkal a tegkönyvcsere után jó kapcsolat alakult ki, a jH Mm tagfelvételi munka megjavult. Elfogadták pártmunkának a szului jH| I 1TM*® munkaközösségben végzett tevékenységet. HÍ A körzeti pártszervezetekkel nem elégedett. Előbbre keli itt |^H is lépni, az üzemektől, vállalatoktól aktiv dolgozót kell be- H állitani körzeti titkárnak. Sajnos, hiába van meg a jószándék, HH ha nincs meg a felkészültség, a képesség. . . 9H M Több fiatalt, friss erőt szükséges felvenni a pártba. Felkészi- H[ ^ tésük során meg kell tervezni az életpályájukat. HH Csillik Gábor elvtárs flj A különböző pártfeladatok, pártmunkák vógrehajtásáért elsősorban H azokat az elvtársakat veszik igénybe, akiket megismertek, a re­­áiuk bizott feladatokat jól végezték el. Ezért több irányból, HH többféle feladattal látják el őket. A legtöbb párttagnak azon- H bán nincs semmiféle konkrét, ellenőrizhető megbízatása. Elő- H fordul az is, hogy pártszervezetén kivül, más pártszervezet- Hl be pártmunkát vállal, bizonyításképpen, hogy nagyobb partfela­­dat megoldására is alkalmas. ^H Szabó Ferenc elvtárs IH A XI. kongresszus határozata szellemében 1977-ben sokat tettek ^H az üzemi demokrácia fórumai tartalmi színvonalának emelesóre. wm Első feltétele a párttagságon belüli - az egyéni beszélgetése­­^H ken elhangzott megállapitás - oda-vissza reagálás, amely tor- JHH tónhet csoportosan, egyedül, gyorsan, konkrétan, nem elnagyol­­’^H t! o rí • H^H Az eqyéni beszélgetés után a pártszervezetnél ilyen irányú reaqálás tovább erősítette a pártszervezetet. A párttag kote- H lezi magát a rendszeresen pártmunkára, a kollektívában akti­­^H vabban tevékenykedik. ^H K 2 - BB 3____ [

Next

/
Oldalképek
Tartalom