Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.26.a/4)

1974-11-25

I Hozzá szeretném fűzni, hogy a Kardos eJvtáís :jkjjat 39| piróo'/pben kell nézni - a másfél évtized mérlegében, l el ■ értékelni és ebből túlsúlyban az eredmények dominálnák. H ívért azól úgy a javaslat, hogy érdemei elismerése mellett. m Köln ár e 1 v t ár s felvetette’, hogy a BPVB. ,el keruio javasla^ ■ ■ hoz még egy mondat erejeig egy megjegyzés íerületi. mentés azért is kér jük ^fogad ja^ el a ayulf helyzet Pártbizottság és a Tanács vezetese hozott hiaiakul ^ y is indokolja. Kn ezt nagyon nehezen tudomífkoíí?et felvetése I Nem azért kell a felmentest megadni. E dolog konkrét re. ■ és megvalósitása között eltelt egy, illetve másfél ev. Erről nem mi tehetünk, személy szerint ennem tehetek. Amikor ■ +«vfltv konkrétan beszeltük ezt meg illetékes elvtarsakkal, akik ■ í?ípiLés?e jutatták egyetértésüket a javaslattal kapolatban ■ azót^eltelt^egy kis idő, s bár a vélemények ,egyeztek a fel- I mentést és módját illetően nagyon sok körülmény -mellékes I és fontos, szükséges és szükségtelen icorulmeny 3*^ ^ ^B a. v.y-y,. Viorrv most vamvunk a javaslatnai. Ha G/. c meg k — - H •• fSS«»F.^5aaí5SS pártvezetés száméra, akkor kérem a H __. személyek megjelölésével. s tessék a személyeket, akik « 10 a- üggyel foglalkoztak Illetékességből megbeszélni, akiken mSlotÜ hoiy ez a javaslat most került a VB. ele. Ha ez az H egy mondat belekerül a javaslatba, akkor ^m azUkséges és elkerülhető minősítésekre es biraskodaso aa ad lehetős o ' pvrői a kerületi pártvezetés nem tehet.Árra .{erem r-.c la­­elVtársat! hogy ez-í-, Szíyeskedjen felvetni. Ezt a fogúié , M ripiy a lényeg', tartalmi kérdéseket magába j.oglalja, ai.c.v |H ben a tartalom és forma összhangban van az érdemi ügyet szol H gálja, a továbbhaladást szolgálja, ,ezt javasolom elfogaoni. H Természetesen a budapesti pártve®tesnek jogában all a v - VB Azzal'^apcsolatban^'hogy Kardos elvtárs nem kérte felmenté^^ ■ t-ét Ez lehetséges lett volna, az úgy számára jóin - - • Ugyanakkor nem látom súlyosnak ezt a formát. Igaza van, ot M a°párt állította ide, a párt felmentheti, ' H flnvasrban hogy érdemei elismerése mellett mentjük lei ■ * « nem képezhetlkifogás tárgyét a megfogalmazás tekintetsben. ■ • öaszefUí gondjaink, problémáink, személyes részvételül |B az Űíybfn és ennek megvalósításában ilyen körülmények kozoU M ez nekünk Is és másotaak is nagyon sok gondot, problémát B Az°elmúlt években lehetett tapasztalni, hogy a kerületi Pn., a kerTkommimistái azt a helyzetet, amiben TMgy^k Csepelen^ B azt a tendenciát, ami kialakult nagyon helyes . ,1 ■ _ és a lehetőségekhez kepes objelctiven, átífererjcr l B citi Az itt elért eredményeket elismerjük es tudjuk, nogy plihen nilven erőfeszítések vannak, de ennek az ütemét a ?ehetóségek kŐ^dinálését bíráltuk és bíráljuk nem szűk lato- B körből, hanemaz egyéb lehetőségek differenciált felhaszna- B 1 ,'ont pc- kihasználását kertük es kérjük. , , HW Biztos, hogy Budapest egy egész, de annak mályaégeiee magas- B ságai vannak. Mi is a ftegelmaradottaob ponlokop Keltűn- - H kérünk és ez nem jogunk, hanem kötelességünk. Lb itt a v 1 I r-íünt ép lehetőséget jobban kell sorjázni. Ha nem, aí< o... 1 maradóttságunk más kerületek fejlőd- 1 összefüggésben meg H nagyobb lesz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom