Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.26.a/4)

1972-11-08

■ anyagi Suzbduaáau bizsuinak a *e udelke-Hj zésre álló keretek, nur.i biztosit.mák elég érdekeltséget, a Mirelit-HE bon úgy fogalmazták, hogy a tervek és felajánlás között nem volt ^H H összhang, mert e vállalásodat teljesítették, de nincs rá pénz. ^H H A Qsepeli Papírgyárban az adminisztratív brigád csak zöldkoszorus H lehet, ezüst, arany nem? Bírálták a verseny értékelését és nyilvá-HK nosságát is. Az ujitó mozgalom válságba Outott. az újítási rendelet fékezi ezt ■ a mozgalmat, moly szerint az újítási dijakat a nyereségből kell H|| m fedezni. Rossz hangulatot vált ki a dolgozókból, s emiatt a vezetők is vontatottan foglalkoznak vele, elhúzzák az elbírálását, vagy ne m ® gativan foglalnak állást. Visszahúzó erő az is, hogy még élnek a ■ korábbi emlékek, a szélsőséges elbírálások és dotálások! ^^H B 9 A munkások véleménye szociálpolitikai kérdésekről:, ^Kj az üzemi szociális körülményeket erősen bírálták. Nem megfelelőek K aa öltözők, fürdők, étkező a munkahelytől távjl van, sgk a kieső Hfl| idő /ÁFOR/. az öltöző probléma megoldása elhúzódik /KÖVIZIG/. A B M.Posztóban elismerik az utóbbi időben tett erőfeszítéseket HE /óvoda, étkező, szállás/ de egyos helyeken még régi é3 súlyos |^H HE 0 problémák vannak /pl. 56-©s épület, mosdó, öltöző kevés és zsúfolV B Kártolt fonodában az üzemi öltöző nedves. Niocs itóviz ellátás az HH B üzemben? A Kikészitöoen tojsz a mellékhelyiségek allapota.stb. ^H ■I Mirelitben hiányolják, hogy az óvódui, bölcsődei és lakásgondokon ^H ■ nem igyekszik segíteni a központ és a helyi vezetés, ezert sokan ■ kilépnek. Kicsi az öltöző és a mosdók is rosszak. Visszafejlődés van, ezzel szemben minden irodába uj bútort vásároltak, a Cs.Pa­­^H ■ pirgyáx *' uj hullám öltözőjében nem jó a vízellátás. Nem jó az ^H óvodai - bölcsődei ellátás, kicsi a hely, sok a gyerek, nem tudnak ^H 9 velük megfelelően foglalkozni. Egy ágyban 2-3 gyerek is fekszik ^H 9 nem rendszeres az orvosi ellenőrzés sem. a szociális épületben az ■ - 16 -9

Next

/
Oldalképek
Tartalom