Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.26.a/4)

1972-06-28

hangsúlyozták, hogy miután a lakosság először a körzeti jrvoaokíal találkozik, feltétlen fontos a tőrükben ki- H alakítandó jo munkatársi közösség, mert a betegek első be-H .omásaikat innen szerzi; es gyakran helytelen megítéléseik ^^^B nP r oka az itteni rossz tapasztalat. l' .lvetódöt t, hogy az Egészségügyi Osztály légkörét is javi tani szükséges es jogköréb bővíteni. lüHH VB. határozata: I A VB. megállapította, hogy a jelentés és az azt követő Vlfca igen aasznos volt, többéves erőfeszítés erett meg es erezhető­­en vannak eredmények is. 7 payaéees diagnózisra való törekvés, illetve annak megváló sitása nagyon jelentős lesz különösen az emberek j^telese tekintetében. Hiszen az egészben az embert kell nezni. A VB. helyesnek tartja a már pozitív irányban kialakult szem­­leletet, amely a hozzászólások során megnyilatkozott. M A VB. a jelentest elfogadta, azt nagyon értékesnek, tártál-W másnak és átfogónak minősítette. . . . . ^ a. működési szabályzat mellékletkent került a jelentődhez, melyet a VB. mintegy kiegészítésül elfogadott. xi VB. megállapította, hogy a Tanacs VB. irányitasa alatt, az Egészségügyi Osztály segitsegevel a íorhaz es a Rendelointe zet vezetői ertekes munkát végeztek es eredményes lépést tét­­tec a kerület lakossága jobb egészségügyi ellátását szolgáló Kórház és Rendelőintézeti egység megteremtene erdekeoen. xv VB. megállapította, hogy az Egészségügyi Osztály vezetője és a két Intézet vezetői nagyon értékes munkát végeztek es nagy' szerepet játszottak e lépés megteteieben es konkrétizala- ^^^BH l^VB. pozitívumként állapította meg, hogy sok minden megváló­sült már és a konkrét megvalósulás stádiumában van es helyes ^H^^B nek tartja, hogy az együttműködési szabályzatban azok a dől- gH| gok nyertek megfogalmazást, amelyek mar vannak es belataato ■■ időn belül meg is valósíthatók. . ., ^ xv VB. nagy jelentőséget tulajdonit a következő elgondolásoknak. H it córház osztályvezető főorvosai felelősek az egesz terület ért • és ebben a Korház es a Rendelőintézet vezető orvosai nagyon szoros kapcsolatban cerülnelc és itt a vezetés egyseges segite­se konkrét megfogalmazást nyert. , , . . xv VB. jelentősnek Ítéli meg szubjektive is az elvtarsas lepe­­séty. mert tulajdonképpen valahol ezen a szubjektív ponton akadt el korábban is a helyes törekvés. , Ugyancsak jelentős lépésnek ítéli meg a VB. <. vizsgalatok mód­­szereinek egységesítését, valamint a diagnózisok elíogadooat. Jelentősek azok az erőfeszítések, amelyek a képzés es az után­­pótlás biztosítására vonatkoznak és amelyeket az egyuttmukode­­si szabályzat is megfogalmaz, xv VB. kéri es igényli is sz elv társaktól ennek a munkának cpagqs színvonalú további munkalasat. xv VB. elismerését fejezi ki azoknak akik ezt a munkát vegez ték, eddig megvalósították, felhívja a figyelmet a vállalt kötelezettségek teljesítésére, az egyuttmukodesi szabályzatban foglaltak megvulositására. . w VB. felhívja az Egészségügyi Osztály, kórház, Rendelointezet vezetőit, hogy jó, alkotó szellemű együttműködésben tevekeny­­kedjenok. xv bizalom hármójuk együttműködésében rendkívül ion­- 3 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom