Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.26.a/4)

1970-03-11

B A^ v i t á b a i i r e s z r v o t fa o k: ^H B borbély Sándor, Kov: cj íján alt'-, Kihala Gyula, Kardon Vilmou, B Czinege Antal, Sándor óéla, Csóré Károly, dr.Tóth Béla et-alc. j^B I A vit;a a köve űr.eső témakör Korúi fel., t: i^H Kétségbe Ion, ho. ,y o..y ilyen kérdés eldöntése nőm lehetséges ^B szubjekbiv impressziók befolyása nélkül. Azonsán mindenkor meg kell maradni a realitás szintjén és az összes körülménye­­kot figyelembevóve dönteni. A fejlődés velejárójaként a versenymozgalom is lényegesen sokat fejlődött. Ma már olyan értelemben mint lo-lp évvel ezelőtt ^B a versenyről nem beszélhetünk. Annál is inkább, mert ma már ennek rendkívül sok Összetevője vau. i yes helyeken a verseny eredményei rövid távon konkrétan nem is mérhetőek, hiszen ^B vaunak különböző műszaki és egyéb területen dolgozok', akik ^B ^ munkáj maii oroetnéuye csak a kósonoi i ók eredményében ■"oali - ^B w lódik. ■ ,>o .mi é • tűimé, hogy a verseaytnozgaima . fetisizáljuk, hiszen ^B nem lehet titkolni, hogy a versenyre való felhívás, az abban ^B való rósztvótei ellenére igen sok probléma van egyrészt a tér- ^B vek teljesitéaóoeu, másrészt a munkaerővándorlás területén. ^B Nem lehet áltatni magunkat azza, hogy C epelen a helyzet ezekkel ^B a nagy felajánlásokkal megváltozott teljes mértékben. j^B Helyesebb lenne, hogy ha a VB. a meghatározott cél -k és fele a- ^B tok elérését értékelné. Helyesen hangzott el a kiegészítésben, hogy csak a pontszámok ^B alapján nem lenne megalapozott a döntés, hanem igenis figyelem- ^B be kell venni azokat a befolyásoló tényez Sket - amelyeket ugyan ^B a számok nem tükröznek - de a kerülőt életében, fejlődésében ^B jelentős. Annál is inkább, mert a számok tulajdonképpen a múlt ^B évi tón,számokra és adatokra vonatkoznak. ^B Azt is figyelembe kell venni, hogy a nagyobb vállalatok lehető- ^B ^ ségeitcnél fogva előnyösébe helyzetben vannak minién tekintetben. ^B vie a versenybei résztvevő vé 1 a Latok tisztában voltak a folté- ^B telekkel mégis valamilyen formában a városfejlesztéssel kapcso- ^B latos eredményeket is konkrétan ki kellett volna emelni. ^B A muukavorseny fő célja a termelés, a termelékenység növelése ^B de emellett még több tényezőt is figyelembe kell venni, s a ^B igy a szubjektív tényezőket és az eredményeket együttesen kell ^B vizsgálni. ■ Az elbírálásnál az arányokat is figyelembe kell venni, hiszen ^B tény, hogy a nagyobb vállalat min.ion azerapon bél többet tud ten­­ni, mint ogy kisebb üzem. ^B A Cserzőanyaggyár annak ellenére, hogy az elmúlt évben komoly ^B megrázkódtatás érte mégis jelentős eredményeket tudott felmu- ^B tatai, amelyet külön é fékként kell kezelni. ^B Eredményes a munkává meny mozgalom akkor is ha az egyes brigádok,^B részlegek, csoportok plusz teljesítménye nem olyan látványos és nem kiugró eredmény trunt amit régebben megszoktunk, vagy ta- ^B pasztaltunk egy-egy ilyen versen periódus alatt. ^B Termelés tekintetében nem lehet nagyobb vállalásokat tenni, ^B azonban az a tapasztalat, hogy a azoo alista brigádok több ki- ^B sebb vállalásai és teljesítményei nélkül lényegesen rosszabb ^B eredményeket lehetett volna elérni. Köves még a politikai neve­­lési és egyéb jellegű vállalás u brigádoknál. Nagyon nehéz előre­­jutni ezen a területen, bár van némi változás, de ez kevés. ^B

Next

/
Oldalképek
Tartalom