Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.26.a/4)
1968-07-31
Ínyos védekezési gyakorlatból adódóan egyes részfeladatokat volt csali hivatva végrehajtani. 1968 február 1 előtt az AKSz dolgozói és a Pártszervezet állandóan foglalkozott ugyan a Szerveset előtt álló feladatok jobb ellátáséival, a Szervezet fejlesztésének kérdéseivel, de ez a törekvés az akkori vezetésben fennálló meg nem értések, széthúzások miatt meghiúsult- A dolgozók.közötti jó együttműködést és megértést is károsan kt- befolyásolták a vezetésben mutatkozott ellentétele. E téren VV változás következett be. , ák >*%’ megnövekodett Szervezetünk működésének első időszakában a \yV ,^ ^/Párt és gazdasági vezetés kereste azt a módszert^ mellyel a .V S '?/ most mám' több telephelyen dolgozó kommunistákat és párton/ kívüli dolgozókat közelebb hozza egymáshoz és a jobb poli, tikai és gazdasági munka érdekében kialakítsa a kölcsönös \ , (,>*' megértés szellemét. Közös erőfeszítéssel sikerült a "köz-V*/ ** y pontiak” és "telepiek" között mutatkozott elkülönülést fo?./ y oldani. Ma már ezen a téren is határozott javulás mutatkozik. lv '' Teljes 'az egyetértés a gazdasági vezetés és a Pártvezetőség között abban is, hogy Szervezetünli munkáját minden vonatkoírj v zásban szervezettebbé kell tennünk és gyorsabb ütemben kell i.yy “ dolgozóink sz almai és politikai képzését előrovinnünk. ^Ehhez •a j I íül tevékenységhez a gazdasági vezetés részéről minden támoga- 9HH^H 1 Itást megadunk a. tömegszorvezet cinknek, mert ez az c yyilc biz'•t ősit óka a további fejlődé sünien ok. jJL, • .Az elmúlt hónapok során egyik fő törekvésünk az volt, hogy |HjH ^ ^ (1 Szervezetünket egységessé kovácsoljulc és a káderpolitikát a \«Párt irányelveinek megfelelően végezzük. Ehhoz a Pártszerve* ■ zettől komoly támogatást kaptunlc. t V/ Minden uj dolgozó beállításánál, felvételénél, vagy régi dől. gőz ónak más munkakörbe állitása előtt a Pártszervezet vele-TM ményt nyilvánít, amit a döntésnél minden esetben figyelembe vettünk. Igényeljük, hogy Pártszervezetünk ellenőrző tevekonysége mellett, minden lényeges kérdésben elemzett es biráló véleményt nyilvánítson és segitse Szervezetiuilc valamennyi dolgozóját abban, hogy társadalm i és gazdasági kerdésokben eligazodjanak, s munkájuk értei -c, célját világosán lássál:. . r, ,, K b„luü A jogelőd Szervezetnél a káderpolitika hiányosságát tükrözi , hogy a műszaki irányításban kevés volt a jó felkészültségű H M \K'* a mérnök és technikus. Arról non is szólva^ hogy az ideológia.*. | v* ^ képzettség :sak két mérnöknél és egy toc onikusnál vo.it: sza- -V nitásba vehető. ^ \^/ a jelenlegi Szervezetürknél a műszaki irányítást végző mérut*/ nokök és technikusok létszáma jelentősen megnövekodett. merty a korábbi 4- mérnök és n technilcussal szemben 14 mérnök es I 14 technikusi vagy ázz -1 egyenértékű műszaki képzettségű I dolgozóval rendelkezünk. * mHm|