Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.26.a/4)

1964-10-21

i - 4 - HH S azonban a 22-asról gzó oincs. Pedig itt is sok fiatal B van ós lényegesen nehezebb körülmények között mint az ■ 1-03 Intézetnél. Annak idején a vizsgálat során eltnon- 'H^K§ B dobták, hogy éveken keresztül soha- más formában nóta ta- B^fl BK lalkoztak a KISZ. Bizottsággal másképp, minc csam u^y, ■ hogy ha jegyeket, bérleteket kellett eladni, de azt ^BB ■ rögtön kérték. j^^B ■ Az anyagban egyébként igen széles kört fogndc össze, ■ ami nem egészen sikeres, igy szétfolyó. B|B ■ Sándor ot.s Véleményem szerint is nagyon sok kérdés van felvetve §§ emiatt nem jutott el arra, hogy egy-ogy kérdést ki le- BBfl B hosson fejteni. Szűkíteni kell a kérdések számát, amely- ^^B B lyel a beszámoló foglalkozzon. j^^Bj B Egyik arait bővebben kellene kifejteni az a KISZ. Bizott— ^^^B Bj .oag kérdése. Többek között arról van szó, hogy ez miként ^^B B végezte munkáját az elmúlt három és félév alatt. Ha reá- ^|B B fisán vesszük a dolgokat, azt mondhatjuk, hogy a húrom Ifi és félév utolsó évében végzett rossz munkájuk lerontotta B azt arait két és félév alatt elértok. Azután volt egy B félév ami újból fejlődést mutat, de aminek nagyrészét ^^B H lefoglalta a vezetoségvalasztások előkészítése és lebo- j^^B B nyolitásav _ > , , ^^B B Kevesen maradnak a régi KISZ. Bizottságból os ezt nyil-B ván meg kell magyarázni, indokolni, hogy mi ennek az ■ oka? B A vezetősoprválasztások értékelésével is jobban kell fog- ■■ ■ lalkozni. Olyan módon is, hogy olyan érdesekre, amelyek ■ ezeken a taggyűléseken Szerepeltek ezekre választ kell ^^B B adni. Néhány helyen előfordul, hogy van utalás, de gon- ^^B B dolom, hogy voltak helytelen nézetek is, azolcra is ragál­■ kell. . fl^B ■ Ezért egy bizonyos képet összefoglalóan is adni kell ■ az egész választás lebonyolításóról. ^^B Nem lehet egy beszámolónak alaptónusa, hogy csak a no— ^^^B B gativumok feltáráshoz jusson cl. Ez sok van fölvetve, ^BB B de ehhez szükséges, hogy a pozitív irányú utalás is meg B a legyen. B W Annak ellenére, hogy sok probléma van az elmúlt í isszák j^^Bj B KISZ munkájában, de úgy érzem, hogy van túlzott me álla- ^^B fis pitás is ezzel kapcsolatosan. Szinte úgy vetik fel, hogy B lényegében elővehetnénk a 6o-as határozatot és újból< fl| m mo szavaztatnánk, mert nem lett végrehajtva. .Ez nem igy ^^Bj Bj van, éppen ezért a pozitív dolgokról is kell beszelni. ■ Kardos oU«; Véleményem szerint a varospolitikai ivórdésoi..\.ol aapc^o** ^^^B B " latban még som a társadalmi munka a logszüksegesobo, aa— ^^^B ■ nem inkább a politikai munka esen a toron. A helyi aon— B krót problémák felvetése. Esetleg mélyebben kell elemez­■ ni, hogy a fiatalok hogyan törődnek a helyi problémák H megoldásával. .... ^^B Az egész előző munkának nagy hibája volt, hogy nxnese— ^^B ^B nek dokumentumok. ^^B H He csak formális legyen os a sogitsógnyujtás, nőnem, fl^B ■ hogy a kerületfejlesztés terén meghatározott feladatokat ■ kell ismertetni. ^^B I s______

Next

/
Oldalképek
Tartalom