Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.26.a/4)

1963-06-19

BS jövőb ől örvényt kell szerezni az ülnökök beszámolási kotolezettsl- BH ■ gáről szóló Igazságügyi Miniszteri utasításnak.Ezzol is közelebb ke­m a bűnügyi munka az állampolgárokhoz és a beszámolón résztvevők H H is tudomást szereznek a büntető politika alapján alkalmazott hat a-H| r ozat okról és özek hatásáról r SS A birói határozatok hatékonyságát csökkentő tényezők közül két jo~ H ■ lenicg is fennálló hiányosságot kell feltétlenül megemlítenem, amc- ^B ■ lyekot a jövőben ki kell javítani, vagy legalább is a minimálisra |H H szorítani. Nem vált ki megelégedést az ügyek elhúzódása, az arról H K tudomást szerzett állampolgárokból, nem beszélve a sértettekről és M m a többször beidézett tanukról. Az előbbi esetre példaként emlitem 0 ^B ■ B.XXI.lo.139/1962.sz. Milkó Krasztev Bundev és társa bűnügyét, ebben M az ügyben a kerületi biróság B.I. tanácsa az első tárgyalást 1962. ^B m március 13-án tartotta és az ügyben több mint egy év múlva 1963. flB március 25* napján hozott Ítéletet. Bűnt etőp öli tilsai szempontból nem kevésbé káros hatású a súlyos tor- IH jg vénysértéssol hozott határozat nyilvános kihirdetése. Bár az utóbbi |H időben ilyen eset csak egy esetben fordult elő, mégis az ilyenek I rendkívül káros hatására tekintettel ismertetem. Az előzetes letar­tóztatásban lévő vádlottal szemben szemérem elleni erőszak büntette ^B miatt emeltünk vádat., joghatályosan a kiskorú sértett képviseletébe^ |H előterjesztett magáninditvényt is beszerezve. A bíróság végzésével j|B az eljárást ina, .áninditvány hiányában megszüntette, és a vádlottat |H| egyidejűleg szabadlábra helyezte. Az ügyészi fellebbezési óvás ezt a hibát már csak anyagi jogilag tudta kijavítani, mert ezt követően ■ ugyan hatályon kívül helyezés folytán a most már szabadlábra .'került H vádlott ellen a biróság az eljárást lefolytatta, azonban egy fel év ^B múlva hozott csak az ügyben marasztaló ítéletet. A fenti megállapításokat összefoglalva a büntető eljárás során hozott határozatok a megkívánt javító és nevelő hatást egyaránt elérik,p..’ tünk büntető politikai elveinek megfelelnek. A feltárt hiányosságok csupán esetenként fordulnak elő, azok kijavítására a szükséges és |^E megfelelő intézkedéseket megtesszük, illetve segítséget nyújtunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom