Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.26.a/4)

1960-06-29

Í||v A kerületi pártbizottság észrevétele alapján elindult egy vizs­jBBfe gálát a Tanács vezetői és egyes osztályok munkáját illetően a f I. ] Hff ,rU- a KBfitj Budapesti Pártbizot tság részéről. A vizsgálat .megállapította, hogy a vezetésben nem egységes a B| T BIBB kollektív vezetés, nem volt meg az elvtáraias kapcsolat és ez ■I kihatással volt az egész apparátus munkájúra, 9Bp A vizsgálat befejezésével a Budapesti Pártbizottság a Tanács vess - MBH ■HÍ tőivel közölte a vizsgálat eredményét és a feltárt hibák lei ja vita- HmflH ^ sár a egy év határidőt jelölt m3g, ^^^B HBg Megállapította, hogy bzupkai János a Végrehajtó Bizottság titkára magatartáséban, viselkedésében olyan emberi hiányossúgok voltak , flH ami összeegyeztethetetlen volt egy kommunista vezető mrg t. rtásá- BBB val. Az elkövetett hibákért a Párt 1959,-ben kizárd soraiból is, ő számolva a következményekkel a VB, titkári funkciójáról lemondott, Szükséges mag említeni a Végrehajtó Bizo tt sag felelősségét Is. ^ BB 111B1 Nem tett időben megfelelő intézkedést a Vb. titkár személye körül . mm v WV$k A felmerült hibák kiküszöbölésére. A tanács apparátus dolgozói köré- *■fcrt~ Wzam HH w t v-bá ' BHHE ben - látva a VB, titkár magatart is ;t, viselkedését - erkölcsi nor-Z^uK-A^j B^H mm H| ■9H mák betartásánál lazulás következett be. Ennek következtében Kuhsar ‘ -Gábor építési osztályvezetőjét és más személyeket is el kellett távolítani az apparátusból. jfl^B A Budapesti Pártbizottság továbbá megállapította, hogy nz apparátusba! ^^^B egyes osztályok élén lévő vezetők politikai és szaknál képzettségük hiányában nem képesek a rájuk bizott feled... tokát elvégezni, Ennek ' |^fl| HBw Glepj .-In szükségessé vált ezen személyik Kicserélése és megfelelő '• c p - Bi dolgozókkal ez apparátus erősítése, Ilyenek voltak pl, Gál Józsefi BB et, a VB, titkárság csoportvezetője, Bodnár etnő, a személyzeti ^^B ■ ^ l>{. "UA í W u,.■*<-' k >’—^ v^u ^ *—•-*«■ m ^B - 5 -..•__

Next

/
Oldalképek
Tartalom