Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.26.a/3)

1986-05-22

H - 9 -Mm Heteken keresztül dolgoznak rajta sokan, sőt azt lehet mon­­jj^B^fl BEJ dani, hogy hónapokon keresztül. Nagyon sokszor már a fogai­­fBBBB H mazás kap nagyobb hangsúlyt, meg intenzitást, mint maga a tévé- HUH H kenysóg, ami mögötte van. Ezzel együtt azzal is tisztába va-H gyünk, hogy a papiron nem lehet letenni azt a munkát, amit egy M közösség végez. Tehát akár milyen gazdag jelentés, vagy szép iHH Wt stílusú összeállítást hoz össze egy kerületi Pártbizottság. fl^H Mm Annál a kerületben folyó munka színesebb, gazdagabb, meg még |B^H HHh hibákban is bővelkedőbb, mint ami igy kijön egy ilyen jelen-H tésből. Semmi esetre sem tudja a jelentés visszaadni azokat IHfl |B| az emberi vívódásokat, azokat a gondokat, feszültségeket, amelyek egy kerület munkájában jelen vannak. Nem tudja vissza­­■■ ^ adni azokat a gondokat amelyek a gazdasági egységek párt-, állami vezetése folytat a talponmaradásért. Nem tudja vissza- H adni azt, hogy a kerületi Pártbizottság hány tárgyalást kezde­ményezett miniszteriális szervekkel, tervesekkel, együttipüködő j^^BB B vállalatokkal. Hogy mondjuk például folyamatossá tudjan tenni ■I egy-egy termelést. Hogy időben be tudjon fejezni egy-egy be­ruházást. Hogy egy megtermelt terméket értékesíteni tudjon. ■I Hogy a határon kijusson, úgy hogy az még elszámolható legyen. ^^B Azzal viszont tisztában vagyunk, akik ott ölünk a VB ülésén, ^H^B H| hogy ezt itt valahol éleszteni, erjeszteni kell, s hogy ez a S^B H Pártbizottság ezt megteszi. ^m A Azért, amikor a Bp-i VB nevében megköszönöm azt a munkát amit ^^B m| az elmúlt esztendők során és különösen a Pártértekezlet óta ^B végeztek, akkor valahol azt szeretném érzékeltetni, hogy nem­­i^^B csak a papirt néztük, vagy próbáltuk érzékelni és értékelni, m| hanem azt a küzdelmet, amit itt a kommunisták folytatnak a ke­­^^B ^B rületben, hogy szellemében egy összetartó, egy egy cél érdeké­^B hen küzdő - ennek a városnak a fejlődéséért - benne az embert; ^B Q2. egész várost gondolom én, a fővárost és a mi gazdasagunk ^m céljait is kielégitő tevékenység folyt. |m Nem tudja érzékeltetni a jelentés azt a sok-sok fáradságot, mun­j^B kát, hogy azt elérjék az elvtá rsak, hogy például a gyerekeket ^^B ^m le tudják ültetni az iskolában, vagy hogy óvodás gond legyen,vagy BB ne legyen. ^^B A 4 _____________________________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom