Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.26.a/3)

1979-12-18

Erre az óvro ártok meg azok a dolgok, ami kőris lo kellett ^^B állítani a papirgépet . A rekonstrukcióra augusztus 6-án |^B ^^B álltak le, és gondos előkészítő munka után, sikrült három ^^B ^^^^^9 hónap alatt, november 6-án megindítani a gépet, Ez a siker ^^^B a kollektív összefogásának köszönhető, éjjel-nappal dolgoz­­^^B tak az emberek. Sikerült úgy koordinálni, hogy nem zavarták y \}':> ■ BBB egymást. A nép beütemezésének tapasztalatai azt mutatják, B9|3 ^^^^9 hogy a felfuttatásnak és a minőségi követelményeknek megfő­­^^B ^B| bb ^^^Bj Gyárukban a munkaerőhelyzet rendkívül nehéz. Tavaly 100 fő­­^^9 ^^B vei, az idén -eddig - 70 fővel csökkent a létszám. Arra kény­­^^B ^^B szerűitek, hogy le kellett állitani egy 17 ezer tonnás papir­­^^^9 ^^^B gépet. A feladat az volt, hogy úgy állítsák le, hogy egyetlen ^B ■H ember se lépjen ki, ezt sikerült megoldani, átirányitani más ^^9 ^^^9 nagyteljesítményű gépekre. Rá voltak és vannak kényszerülve, ^^B ^BB hogy minden egyes embert megnézzenek ki mivel foglalkozik, i^B| jqy jutottak el a "bujtatott létszám", ez az a fizikai létszá.m ^^^9 ^^^B amely évek óta felhalmozódott, ők nem közvetlen termelőmunka­­^B Bmm«l|jgg9 bán vesznek részt, előkészitőmun kábán, üzemi irodákban, gyár­­(9Eh 7" B tó se lő készítőben tevékenykednek. Elbeszélgettek velük, megnéz­­;7V! ^^^B ték mi az eredeti szakmájuk, ezek után két-két munkahelyet ^^B ajánlottak fel. A párttagok hozzáálása nagy segitség volt a ^^9 végrehajtásnál. Továbbiakban is fogják ezt követni. Vizsgálták a normarendezési tervet, hogy egyáltalán lehet-e ^^9 ^^BBH folytatni. A vizsgálat eredménye, hogy igen is lehet, csak ^B| ^^^^^9 égy kicsit jobban oda kell figyelni az adott munkára. ^^^B A gyár dolgozóinak 80-7-a teljesítménybérben dolgozik. ^^9 ^^^B a gyár teljesitménytervét és nyereségtervét csak megközeleteni ^^9 ^^^B ||^B Az 1980-as vállalati terv elkészült. A vállalati tervben ki­­^^^B emelt feladatok között szerepel a tartalékok feltárása, az ^^9 energia, anyag-veszteség, az importanyag felhasználásának csők­­^^9 B^^B kentése, kiváltása. |^B ^^^B Nehéz évek elé néznek, de nejnyugtató számára a munkáskollek­­^^9 tiva szakmai felkészültsége és összefogása. B ^B • 9 Zalatnay Ottó elvtárs: fl^9 ^^^B 1979-évben céljuk az volt, hogy rugalmasabban tudjanak alkal­­|^9 ^BB mazkodni a piaci feltételekhez. E téren eredményeket értek már ^BB9 el. A feladatok jobb megértéséhez javították az információt BB a dolgozók és vezetők között. ^9| A kitűzött célt a fésűs szövetből majdnem, kórtolt szövetből ^^^B túltermelést értek el. ^99 Nem gyapjú termékek gyártását csökkentették és helyette gyap­­^B ^^^B ju termelésre álltak rá. ^B ^^^B 1979-ben a vezetést átszervezek, közvetfcnebbé vált az irányítás, ^B ^^BB amely éreztette hatását. ^B ^^^B Anyaggazdálkodásban jelentős volt az eredmény. Fokozták a ma­­^B ^^^B gyár gyapjú felhasználását. A kibocsátott termékek értéke nőtt. ^B Szintétikából tőkés import nagyobb hányadát megszüntették, ba­­^B ^^^B ráti relációra álltak át. ^B A létszámcsökkenés erősen érintette őket. Sok nőt foglalkoztat- B| ^^^B| nak, a GYES-ről visszatérők nem dolgoznak három műszakban, ezért ^B ^^^B erősíteni kell a vidéki iparkitelepitést. ^B ?. z

Next

/
Oldalképek
Tartalom