Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.26.a/3)
1979-12-18
Ilii Teljesülnek Bp főváros fejlesztési tervei, az életkörülménye- 111 |<et javító intézkedések megvalósulnak. I Ez évben közel 17 ezer uj lakásba költözhetnek be budapestiek, ez több a tavalyinál, több mint 4000 óxodai és 1600 bölcsödéi Budapesten‘°az óvodáskorú gyerekek 84 '>át már óvodában lehet Átadás rákerül *238 uj tanterem. Épül, ütemesen a met róhálózat. 5 milliárd forint lett felhasználva a tömegközlekedésre, a |B| Csepel - Erzsébet közötti felüljáró megépült. . Ezekről Csóré elvtárs fog szólni, de azt látnunk kell, hogy BH szükebb hazánk Budapest benne Csepel a párt felső szervei, a kormány szervek támogatásával fejlődik -és ez lehetővé teszi a korábbi elmaradások részbeni pótlását is. A kerületben lévő gazdasági egységek 1979 évi munkája jobban közelitett a qazdaságpolitikai célkitűzésekhez. , * Terveikben inkább kifejezésre jutottak a hatékonysági követelmé nyele- a munka termelékenységének növelése,- a népgazdasági igényekre való termelés - az anyaq és energia megtakaritásra törekvés - az eszközök megtérülési idejének csökkentese, a forgasí sebesség növelése,- a készletek szinten tartása Ezeknek a célkitűzéseknek megfelelően azokban az ágazatokban ahol a termelés növelése iránt nem volt igény. A termeles növekedése|H nek üteme mérséklődött, sőt csökkent. _ , ,, A gazdasági vezetés az uj feltételekhez való a^almazkodásra to- M rekedett. Naqyon sok vezetői munkát követeltek a feltételek M változásai. A változásoknak megfelelő termelési programok iga• zitásai. De a korábbi éveknél nagyobb gondot jelentett a tér |H meléshez szükséges alap és segédanyagok biztosítása, ezeknek H| az anyagoknak ütemtelen beérkezései, az energiakorlatozo intézkedések, a továbbra is csökkenő munkáslétszam. Ebben a elyzetben a gazdasági egységekben dolgozó pártszervezetek biztosították a munkához megfelelő légkort. Szorgamázták és követelték a belső tervszerűséget, az előrelátást, a tartalékok feltárását. . . , Rámutattak azokra a kérdésekre amelyeknek ;e9°ldf®J°re H viszi a munkát. Kezdeményeztek megoldásokat. Magyarázták a Sj helyzetet és a párttagság példamutató magatartasat szerveztek H az üzemi kérdések megoldásában. Azt kell megállapítanunk, hogy az 1979 évi tervkészítésben mór ■ megmutatkozott a nagyobb szervezettsegre törekvés.