Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.26.a/3)
1979-12-18
I Ezelc a körülmények a tervben meghatározottnál is nagyobb ^B követelményeket állítottak a gazdasági irányítással, a gaz- H dálkodó szervekkel szemben. A központi gazdaság-irányító munka aktívabbá és érdemibbé vált. Egyes elemeinek összehangoltsága, a döntések megalapozottsága ^B gyakorlatiassága az év során fokozatosan javult és döntő szerepe volt abban, hogy alapvetően a megjelölt irányban fejlő^B dött a népgazdaság. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a Központi gazdaságirányítás még csak a kezdetén tart a termelés szerkezetét és hatékonyj^B ságát a takarékosságot, a fejlesztési tevékenységet az egyen|H sulyi célok szolgalatéba allitó intézkedések kidolgozásának es megvalósitásának• E követelmények teljsitésében a gazdáikodé szervezetek jelentős részének az aktivitása sem éri el a I^B kívánt színvonalat. 9 A Központi Bizottság ezévi gazdaságszervező munkánkat méghatározó 1978. december 6-i határozatát tavaly december 15-én kibővített BP ülésen feldolgoztuk. Kijelöltük saját feladatainkat. Azt követőenaz üzemi pártbizottságok, pártszervezetek megfogalmazták tennivalóikat. Munkájuk középpontjába a szervezetek fegyelmezettebb munkát állították .Célul tűzték ki az anyaggal, az energiával való ta,^B karékoskodást, a teljesítményben dolgozók körének növelését, a munkaerő észszerűbb felhasználását, és mindenütt keresték a feltárható tartalékokat amelyekkel tovább javíthatják gazdálkodásukat a népgazdaság egyensúlyát. Igényeltük a pártszervek, szervezetek részvételét, véleményét a vállalati tervezésben. Támogatást kértünk a kezdeményező vezetői magatartás kibontókoztatásához. a^H Jobb viszhangra és együttműködésre kértük fel a párt, a társa- B dalmi szerveket és az állami szerveket egymás közötti munkában. |^B Olyan közhangulat kialakítását szorgalmaztuk amely megbecsü- ^^B li jobban az eddigieknél az ésszerű takarékosságot, a minőségi munkát. A kommunisták példamutatásával ösztönöztük a dolgozókat a ne^^B hezebb feltételek közötti szorgalmas munkára. Mi várható 1979-ben? A nemzeti jövedelem 1-1,5 %-os növekedósé, a tervezett 3-4 %-kal szemben. Belföldi felhasználás 4 %-os csökkenése, a tervezett 1 %. Ipari termelés 2,5-3 %-kal nő a tervezett 4 % növekedés helyett. Munka termelékenység növekedési üteme meghaladja a termelését. ^^■B Az építőipar termelése 2 %-kal nő, a tervezettnek megfelelő fl^B szinten. Javul az összhang az építőipari igények és az építő^^B ipari te lj es ítmény képesség között. A beruházások üteme meggyor- ^^B sült, a karbantartás, felújítás aránya növekedett.