Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.26.a/3)
1974-01-07
Párt und vonalúban és munkást idusában, valamint nunuamóoszőrében hü a lenini követelményekhez. A ni pártunk követkenetes ás egyben rugalmas, as országunk adottságait, do épitömunkánlc nemzetközi feltételeit is figyelembevevő polikát folytat, munkastílusára jellemző a konkrét helyset konkrét elemzése az, hog; nem tér ki a viták elől, de azt sohasem tekinti öncélúnak, tiszteli az őszinte véleményt, de fellép a hibás nézetek ellen s a vélemények ütköztetésévei de >okretikusan tisztázza a célokat és raoz .ősit azok megvalósítására. Azt sok—sok teán;., el és megnyirvánulással bizo— a nyitja pártunk t vékenysége, yukorlaté. hnnek szellemeben ^ cselekxlett pártunk AB-a l//k novemberében is, amikor a november Ih-lp-i ülésén egyértelmű választ adott a ..kong— resszus határozatainak végrehajtása sorún fölmerült nagy jelentőségű politikai kérdésekre • .akkor me állapított a - és a megállapít ást az élet azóta is igazolta - hogy a kon részszus határozatai a megvalósulás utján vannak, a végrehajtás nagy eredményeket hozott, erősítette a pártot, a szocialista HHj rendszert. A ^.kongresszus fő irányvonala, s ezen belül beles külpolitikai, gazdaságpolitikai, szociálpoxitimai, rculuur politikai határ zutai helyesnek bizonyultak, kiállták a gyű^ korlat próbáját. hint ismeretes a Ah.1979.november 28-án megvizsgálta és értékelte az egy óv alatt végzett munkát és joggal állapította me , hogy a párt mindent megtett azért, hogy az 1972.novemberi állásfoglalása és a A.kongr.határozataiuak végrehaj tásba sikeresen haladjon előre. A határozat végrehajtása alapvetően H rendben folyik, a végrehajtás ellenőrzése a munka menetében is folyamatosan megtörtént. A párt- állami és társadalmi szervek nagy munkát végeztek, a politikai, a gazdasági és az időológiai területen eredményes munka folyik, as eddig totu intézkedések társadalompolitikai hatása kedvező, a gyakorlat igazolja a KB. állásfoglalásának helyességét. A határozat végre- H hajtása erősiti a párt és a munkásosztály vazetőszorepét, ÍH minden területen meggyorsítja és következetesebbé teszi a A. Kedves Alvtársak!