Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.26.a/3)

1970-02-27

Ajánlatos, hogy ezeket a jelenségeket minden pártszervezetek­ben megvizsgálják./a szükséges következtetéseket úgy a párt, mind a gazdasági vezetés levonja. Nagyon fontos, hogy a nyugdíjba menő párttagjainkat ember­ségesen foglalkozzunk, és hogy felkészítsük őket a körzeti pártmunkára, alpunk segítséget ahhoz, hogy az uj terű eten betudjanak illeszkedni. A Végrekajtóbizottsági ülésen élénk vitát váltott ki a bírálat ^ elfő ]y t á s d;; ak 1 c ér de se , “vagyis az, ho g y f or du 11 e elő ke r ü 1 e -tünkben bírálat elfolytása, vagy a bírálat következtében retorzió. Véleményünk szerint bírálat nyílt elfolytására, vagy retor­zióra nem került sor. Pontosan azonban azt megállapítani, hogy burkolt formában történt e nem lehet, de elképzelhető, hogy van és mindig más-más formában jelentkezik. És ha jelen van, akkor ez csak olyanok részéről történhet, akiknek valamilyen funk­­£ ciója van. Sajnos az emberekben egy-egy régi megtorlás kösszab időn keresztül él és megmarad emlékezetükben még akkor is, ha annak már a nyomát sem lehet megtalálni és lehetőségét is felszámolták. Az ilyen élőitéleket nagyon nehezen lehet az emberekben legyűrni, ezért rendkívül fontos, hogy. a bírálat elfolytásának még a látszatát is elkerüljük. A fegyelmi bizottság a le irt és az eddig elmondottakon túl foglalkozott még több kérdés vizsgálatával is. hőbb gyárunkban megvizsgáltuk a vezetők .és a munkások kapcsolatát a vezetők magatartását, a pártszervezethez való viszonyát. ic- 12 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom