Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.26.a/3)
1968-12-20
Ami a közgazdasági elemző munkát; illeti, azt feltétlen helyre kell állítani, mindenhol nemcsak elvileg, hanem a gyakorlatban is. A m un ka er ő gazdáik bdá s s al kapcsolatban több probléma van, mindenki érzi, hogy valamit kellene csinálni, de a megoldást mindéi.ki. máskép képzeli el. Erre vonatkozóan is a VB. visszatér külön napirendi pontként tárgyaljába kérdést. feltétlen megoldást kell keresni és a megoldás az tolunk függ. A vezetés biztonságát mindenhol az alkotómunka ^ kell biztosítsa. Sajnos vannak még olyan vezetők, akik csak a dicséretet fogadják el és a bírálatot, kritikát nem. Ilyen esetben pedig inkább pártolókat keres magának, semhogy a hibák kiküszöbölésén fáradozna. 1. Mindinkább meg' kell érteni az alkotó légkör fontosságát, mert csakis is tudnak kitörni a Jelenlegi egyhangúságból. A felnőtt fiatalabb korosztály gyakran kerül összeütközés^ be az idősebb generációval, akik sokkal nehezebben tudnak 9 kérdéseket felfogni mint a fiatalok, holott azok hallgatására feltétlen szükség van. Ezekkel a dolgokkal emberi módon kell bánni mindkét korosztálynak igényeihez mérten. Emellett az idősebb generációba tartozó vezetőket is ambicionálni kell munkájuk eredményesebb végzésére. Az emoereLenek —ynás érzelmeit is figyelembe kell venni, hiszen az emberek Jelleme, karaktere különböző. ■ Javaslatként hangzott el, hogy a kerületi Párt-Végrel bizottság apparátusát a PB. részesítse dicséretbe. A kér,PB. apparátusában dolgozó munka társak IpőS-bon igen j.;g )z . h §s éld atos munkát végeztek. A PTO. . • megelégedéssel veszi tudomásai ha azt a vonalat, amelyet vezetett a PB. helyesnek ismeri el. A Tengerhajózás által felvetett kérdéseket meg kell vizsgálni és sz elvtársiknak segítséget’ kell nyújtani. A finanszírozás dolgát meg kell tárgyalni a A PB. felhívta az elvtársak figyelmét ülésének megkezdése^ előtt kiosztott Központi Bizottsági határozat tanulmányozá^ sár a és annak szellemében' történő mun kár j. A re j.-i PB. a beszámolót, az sbban szereplő Javas1atokat, valamint a hozzászólásra adott választ elfogadta, és úgy döntött, hogy állásfoglalását Írásban is eljuttatja a pártszervezetekhez* 2. napirendi pont: A ker.-i PB. a vezetőságválasztásról szóló tájékoztatót t udomásul vette. 3. napirencli eont: A kér.—i PB. az 1969* első félévi műnkatervJavaslatot elfogadta. & >- - 8 ~