Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.26.a/3)

1966-09-23

I I kérdésekben jól tájékozott* rondczoiíoaen újságot, politikai folyó- gggggj I iratot olvasó pedagógus. Mind többen kapcsolódnak oo a közéleti ^^^^gg I tevő konya égbe, társadalmi muri kába, elsősorban a KISZ., úttörő g|g|{gj ■ munka, Tanács óa Nőtanács keretében. ^^^Bg I A másik értelmiségi csoport az üzemi ért almi sói,. Számarányát to- HHB kintve kevosobbon vannak, de tevékenységük szempontjóból az első B helyre is sorolhatók, mivel a termeléssel, az anyagi javak elő-B állításának irányításával foglalkoznak. » Az üzemi értelmiség eszmei, politikai fejlődése pozitív. Egyre ^g többen felismerik, hogy nemcsak műszaki, gazdasági, hanem politikai Bg vezetők is. Ennek megfelelően fokozódott i törekvés a magasabb gg marxista műveltség elsajátítása irányában. Mindez kedvezően befő­■ £ lyásolta szemléletüket, politikai magatartásukat, közéleti tévé­­ggH| konya-ómban való résztvételüket. Igen sokan közülük őszintén együtt ■ dolgoznak a pártszervezettel es a- szakszervezettel. ■ A párt politikáját többségükben helyeslik es .őszintén támogatjuk. ■ Különös érdeklődéssel kisérik a párt gazdaságpolitikáját, illetve RB a párt kezdeményezéseit, gazdasági feladataink megoldása érdeké­■ ben. Helyeselték és tevékenységükkel is előse .itotték az 1964. és 1969• —ö a decemberi A3» hat ar ozat ■>kat« ^^g^| ■ Érdeklődéssel kisérik a gazdasági mechanizmus reformját. Egyre H^B ^gl jobban és egyre többen értik a célt és ma már sürgetnek egyes H intézkedéseket. ^^g Világnézetileg igen nagy differenciálódás tapasztalható soraik­■■ bán. Vannak sz-ilárd, meggyőződésos marxisták, kommunisták, vannak ■ móg ingadozók és kisebb számban passzív, vagy ellenséges beálli-H tottságuak. A kispolgári szemlélet és gyakorlat még erősön érez­­j^^B ■ tett hatását, amely az anyagiasságban, a mindent csak pénzért szem ^^g léletben, mellékfoglalkozások és másodállások utáni hajszában, j^^B ■ harácsolásban, politikai közömbösségben nyilvánul meg. A kapitaliz- BH ■ mus megitélésében reálisabb szemlélet kezd kialakulni, bár ennek B néha a gyakorlat ellentmond. Sokan járnak külföldre, tőkés és ^^B ^^g szocialista országokba, egyaránt. Elmondják, hogy egyes nyugati B kapitalista országban hasonló beosztásban többet lehet keresni, |B^|

Next

/
Oldalképek
Tartalom