Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.26.a/1)
1985-02-23
llWi A kerület és a Csepel Müvek Pártbizottsága, a pártszervezetek, Csepel kommunistái következetes munkát végeztek, hogy megvalósítsák a XII. kongresszus határú^H^^B ■B zatait és a pártértekezlet által megszabott helyi feladatokat. SHSSbF ^B A beszámolási időszakban jelentős felsőbb szintű határozatok születtek, melyek alapvető változást eredményeztek a Csepel Művek és a kerületi Pártbizottság munfl^^B á A Minisztertanács határozata alapján 198;. július i-töl a Csepel Müvek Tröszt BBBB megszűnt, 15 gazdasági egység jött létre. A vállalatok közös tevékenységének - lj ^ összehangolását igazgató tanács és szerve, az ipari központ látja el. A gazdasági * szervezet változásával összefüggő politikai feladatok eredményes megoldását a jgÉigBi Csepel Művek Pártbizottsága irányította és segítette. A KB Titkárság indokoltnak BBBj tartja, hogy a tröszt megszűnésével együtt járó gazdasági, szervezeti változások jBRRp gK$S| figyelembevételével a pártirányítás is módosuljon. Ezért 1984. szeptember t-án HBHB BB úgy határozott, hogy a Csepel Müvek kerületi jogú pártbizottsága szűnjön meg. HHH| SgQS az itt működő önálló vállalati pártszervek és -szervezetek politikai irányítását a BBBj XXI. kerületi Pártbizottság lássa el. Egyetértett azzal, hogy a kerületi pártbizottság BB irányításával a Csepel Művekben dolgozó pártbizottságok, a pártvezetőségek és a jflHB közvetlen irányítású alapszervezetek titkáraiból - a közös tevékenység összehangofására, a feladatok egyeztetésére - rendszeresítsék a titkárok koordinációs értekez^^^B ^B |ctét. Ennek feladatait és működési rendjét a budapesti párt-végrehajtóbizottság ^^^B M A kér pártbizottság irányította, segítette, ellenőrizte a pártszervezetek munkáját, ^^^B ^B törekedett a szemléleti és cselekvési egység biztosítására. Határozataiban, döntései^^^B ^B ben összehangolta a népgazdaság igényeit és a kerület adottságait. Kiemelten fog ^B lalkozott a termelési és termékszerkezet átalakításával, a munka termelékenységé^B nek és hatékonyságának növelésével, a minőség javításával, a keriiletfejlesztésscl. ^Bj | az életkörülményeket, a közgondolkodást és a lakossági közérzetet meghatározó j^^B alakításával. ■ A beszámolási időszakban a kerület közvéleménye alapvetően kiegyensúlyozott ^B volt, elsősorban gazdálkodásunk, az életszínvonal alakulása, a nemzetközi politika ^B - különösen a béke megőrzésének - kérdései foglalkoztatták. Az egyetértés, a fl^^B ^B bizalom mellett azonban a korábbinál több az aggodalom, a kritikai észrevétel. ^Bfl ^B A hangulati stabilitás rétegenként, társadalmi csoportonként differenciált. ^^B ^B A kerület lakossága az elmúlt években a lakásépítések és az ezzel járó bekoltoze^B sck hatására növekedett, ugyanakkor jelentős változás, hogy az u, lakok nagy részé ^^B ^B nem Csepelen dolgozik. A kerület lakosságának összetételén belül továbbra is a ^^B ^B munkások jelenléte a meghatározó. Az .pari vállalatoknál a munkások létszáma ^B tovább csökkent, míg a szállítási vállalatoknál nőtt. A nagyüzem, munkások de■ ______B