Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.26.a/1)

1980-02-16

m Ezek a címek bizonyítják azt a tenni akarást, amely gyárunk szocialista brigádjait, sőt ezen keresztül a nyár egész kel­­^R HR loktiyáját jellemzi. Brigádjaink lelkesedése ,' példamutató­­^R ^B so magával ragadta brigádonkivüli dolgozóinkat is .eEnnek ered­­^R ^R menye, olyan veroonymozgalmat terjesztettünk el, amely résziének, IR osztályok közötti versennyé nőtte ki magát. ^B Az elmúlt 5 óv során a rendszeresen megemelt követelményszint ^R ^R hatására az is felmerül, hogy a szocialista brigádmozgalom ^R ^Ri esetleg visszaesik. Hz nem igy történt, mert mig 1974-ben i^R Kj 16 arany, 23 ezüst, 32 bronz, addig 1979-ben 24 arany, ^R Bfl 22 ezüs, 25 bronz fokozatot értek el biigádjaink. Mint lát­­^R ^R hatják az elvtársak nem, hogy csökkent volna, hanem nagy ^R mértékben emelkedett a magasabb cimet elért brinádok száma. ^R ^R Ezekre az emberekre számítva tudtunk megvalósítani olyan dől­­^R ^R gokat, amelyeket - mai értékelésünk után kimohdhatjuk - nőm ^R ^R tudtunk volna megvalósítani. Engedjék meg, hogy pár példáéi ^R ^R alátámasztom: ^R 1978-ban 21 Volán látta cl a Csepeli Papírgyár belső anyag­mozgatási feladatainak 20 ,j-át szerződéses viszonyban. A ^R ^R szerződés felbontása után 36 fő kiváltásáról kellett gondos­^R kodnunk. A gyárvezetése mentett minden tőle telhető intézke­^R dóst, de az átállásnál számoltunk még a gyár leállásával is. ^R Ekkor kezdeményezte az ARASZ szocialista brigádja felhívás ki­^R bocsá j fásával, hogy más szocialista brigádoagok', brigádonkivüli­^^B ok is vállaljanak munkát az ARASZ-nál a feszültség onyhitéoéro. ^R Szocialista brigádjaink a felhívást magukévá téve segítettek ^B ^R Nagyon szép kollektív megmozdulásként értékeltük, mert hiszen ^B ^R az ARASZ-nál munkát vállalók helyett n brigádban az ott maradt ^B tagok végezték el a feladatokat. ^B ^R A kollektív munka ugyanilyen szép megnyilvánulása volt a rakó­^R dó rampa megépítése is. Építőipari kapacitáshiány miatt a párt­­^B H| bizottsúgkezdemónyezése alapján, ismét a szocialista brigádok ^B ^R segiottok együtt munkálkodva a bankházai szovjet alakulat ^B ^ katonáival, akik biztosították annak lehetőségét gyárim!: rá-RBj W özére, hogy a • onok kósvokozoltségi arányét, a vagonólláspónzt ^R optimális korotok közé tudtuk szorítani. Balntonboqlári üdülő ^R építésénél 1 millió forint értékű társadalmi munkát végeztek ^Rj brigádjaink. ^B ^R Szép példa volt a 14. sz. papirgóp rekonstrukciója során tanú­oltott odaadás, amely a gén 3 hónap alatti üzembeállítását erőd- ^B ^R ményozte. j^B ^R Kedves HÍvtársak! ^B Külön szeretnék beszólni egy komplex szocialista brigádunkról, ^R amely megalakulása óta a környezőt védő lom megjavítását tűzte ^B ^R ki célul. Köztudomású, hogy a cell-gyárunk rendkívül leörnye­­^B ^R zotszennyező egység a gyártástechnológiájából adódóan. ■ ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom