Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.26.a/1)
1980-02-16
H H H 1G./ IC ú h n Ernő o Ív túró ^B XXI/2 lakóterületi pártalapszorvczet párttagsága nevében ^B elvtársi tisztelettel köszöntőn területünk kommunistáinak e B H fontos tanácskozását, mai pártértokezlotünket. ^B B százötven fős pártago águnk nevében orodnénycs mini: át !:ivá^B B no’: a Jelenlévő elvtároaknak. ^B B körzeti elvtároak megbíztak azzal, hogy a női értekezletünkön ozól*^B B jak a lakóterületi pórtmunkánkról. .árról, hogy az idős konnunis^B ^B túl: hogyan dolgozták a XI. kongresszus határozatainak végre^B B hajtásáért, hogyan segítettük a várospolitikai feladatok ncg^B valósulóoát. BB Tolmácsoljon párttagságunk állásfoglalását a XII. kongresszus irányelveiben foglaltakról: Novemberi taggyűlésünkön beszámoltunk a XI. kongresszus óta ^B végzett munkánkról, arról, hogyan tettünk eleget a Ai • kongjj^B B rcsszus és az azt követő pórt határozatoknak. ^B B január havi vezetőségválasztó taggyűlésünkön megbeszéltük a ^B B XII. kongresszus Irányelveit, javaslatokkal éltünk a felső ^B ^ pártszorvok felé és állást fog la ltunk. ^B ^B w Párttagásunk úgy Ítélte meg, hogy alapszervozetünk az elmúlt ^B B időszakban eredményesen dolgozott a XI. kongresszus határozó^B HB tóinak végrehajtásén. Xószosoi voltuk a kerületi politika meg-B valósításának, képességeinekhez én erőnkhöz képest a jövőben ^B ^B iskivesszük részünket a munkából. ^B ^B Munkánkhoz nagy segítséget adott a tagköny vese rét megelőző nagy ^B ^B beszélgetés párttagágunkkal. ^B BB A tagkönyvcsere uj lendületet adott a munkához* A tapasztalt ^B kommunisták véleményt nyilvánítottak a körzeti vezetőség, o ^B B| kerületi vezetők munkájáról, és egy sor javaslatot adta!: amit j^B BB hasznosítottunk az eltelt időszak alatt. ^B Úgy értékeltük, hogy a beszámolási időszak alatt erősödött párt- ^B B tagságunk eszmei- politikai, cselekvési egysége. A tagkönyvcse^B re után több, addig visszahúzcdó elvtársunkat sikerült oktivi^B ^B zálni a lakóterületi munkába bevonni. j^B ® A tagkönyvcse re alkalmával kapott észrevételek és javaslatok ^B alapján készült feladat te rvet ón azt ma is haszononit j tik a ^B ^B vezetés munkájában. ^B Egyik legfontosabb feladatunknak tartottuk, hogy fejlesszük ^B ^B a vezetőségi munka színvonalát, nagyobb körültekintéssel fog^B ^B lalkoztunk a körzetünkben érkező, a termelőmunkából nyundijt: - ^B ^B vonult párttagokkal, a lehetőségeinken belül többet törődünk ^B a rossz szociális körülmények között élő és az ágyhoz kötött ^B beteg elvtársaink megsegítésével. ^Jelenthetem, hogy ezeknek ^B a feladatoknak igyekeztünk az elmúlt időszakban eleget tenni. ^B ^B a rendelkezésünkre álló lehetőségeket igénybe véve több elv^B társunk ügyében eljártunk, szociális, vállalati segély jutta^B ^^B tása céljából, javaslatot tettünk nyugdíjemelésre. Beteglá^B ■I fogató csoportunk minden ágyhozkötött olvtárr,unkát meglátó^B gatja, és részükre tájékoztatást nyújt a körzeti életről. ^B ^B Vezetőségünk tagjai részt vesznek o munkában. A z újonnan ér^B ^^B kezű párttagokkal minden esetben a vezetőség tagjai foglalkoz^B nak • Igyekszünk az elvtársak részére képet adni a lakótorülej^B ti politikai munkáról, hogy megkönnyítsük az átállást. ^B B___________________________________________b