Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.26.a/1)

1962-10-21

':*.Q technológiai előírásoknál. Az elmondottakból kitűnik, hogy •• \Vj H az alapanyag gazdálkodásban nagy tartalékaink vannak és a ■ költségek c jölckentésekor erre kell összpontositani figyel-H inunkét. Pártszervezeti és gazdasági vezetők rendszeresen |H ellenőrizzék az anyaggazdálkodást, mert itt nagy lehetőségek |H|H HH vannak, kerületi szinten 1 %-os anyagme^takaritás 16,4 millió jMlM 1 ^TM forintot jelent, ez több mint loo db. kétszoba összkomfortos lakás épitési költségének felel meg* Fel kell hivnunk a figyelmet a készletgazdálkodásra is. Eb­­ben az évben folytatott vizsgálatunk során 4 %-os normafe­­lettiséget és nagy immobil készleteket találtumc vállalata­­inknál, ez több millió forint terhet jelent a népgazdaságnak. Fontos eszközöket és anyagokat kivonnak az ország gazdasági vérkeringéséből, anyaghiányt okoznak, de nem utolsó sorban ezzel károsán befolyásolják a vállalat gazdasági mutatóit is. Találtunk normaalattiságot is fontos alapanyagoknál, ami szintén veszélyt jelent a termelés ütemes teljesítésére* A munka termelékenységének fontos összetevője a helyes lét­­számgazdálkodás. A létszámtervezés és gazdálkodás terén évről­­évre visszatérő megoldatlan problémánk van. Ebben az évben is azt tapasztaltuk, hogy laza létszámterveket állapítottak meg, már maga a terv sem biztosította a munkatermelékenység szükséges növekedését. A létszámgazdálkodás terén folytatott vizsgálat alapján megállapítottuk, hogy nincs tudományos lét­­számgazdálkodás, hogy a munkaügyi apparátus és az üzemi veze­­tés gyakran csak az eredményeket regisztrálja és nem befolyá­­soljak aktivan a létszám alakulását és gazdaságos felhasználá­­sát. A létszámtervezés gyengesége, hogy nem a megalapozott gyártmány normaóra szükséglet alapján történik, hanem tapasz­­talati és becsült számok alapján. Jellemző erre, hogy ipari üzemeink fizikai munkásainak 42 %-a dolgozik teljesítménybér­­ben és mindössze 2o %-a műszaki normában. A Politikai Bizott­­ság 196o. zeptemberi határozata óta történt némi előrehaladás a munkanormák tekintetében, de koránt sincsenek kihasználva 0

Next

/
Oldalképek
Tartalom