Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.25.a/10)

1984-09-18

' A TY-ea alapszervezet feladata az előzőével hasonló a gyer­mekgyógyászati vonalon, bár itt a problémák az alapellátás és az osztály dolgozói között nem éleződtek ki oly mertek­­ben mint a Ill-as alapszervezet területen. Az alnőszervezet - központi diagnosztika - létrehozása tükrözte ezen terület intézetben elfoglalt központi szere­pét, és megkülönböztetett jelentőségét. Fő feladatát is eb­ben a specialitásban, a centralizált egységek szakmai-, tu­dati-, szemléleti elfogadtatásában jelöltük meg. A VT-na al ^szervezet, mely néhány hónapos múltra tekint vissza, az újonnan megnyílt pszichiátria párttagjain kí­vül tömöríti az önálló szakrendelések párttagjait is. Alapvető feladata ezen területek politikai munkájának meg­szervezése, s az ideggyógyászat, pszichiátria területén ta­pasztalható igen alacsony szervezettség javítása. Alapszervezeteink működéséről megállapítjuk, hogy valameny­­nyiben rendszeres pártélet folyik. Egyre inkább felelős gazdái annak a szakterületnek, melyet a szervezeti rendből adódóan átfognak. Kialakultak a partneri kapcsolatok, át­tekinthetővé, átfoghatóvá vált számukra, hogy kikkel kell együttműködniük. Ugyanakkor el kell mondani, hogy az alap­szervezetek működésében még jó néhány megoldásra varo íe­­rv ladat jelentkezik. Tovább kell javítani a vezetés kollek­tivitását, tervszerűségét, pontosságát, Néhányuknal kíván­nivalót hagy maga után kádernevelő, pártépitő tevékenységük. a Pá-rthi zottság munkáját meghatározó főbb tényezője Az 1982-ben megválasztott 31 pártbizottsági tag közül jc lenleg 26 fő tagja a testületnek. Öt fő - ebből 3 í6 1984. II.n.évben - kilépés miatt távozott az intézetbe . Egy fő kooptalása történt. A Pártbizottság összetételére vonatkozó statisztikát a 2-es számú melléklet tartalmazza. í Pártbizottságunk testületi munkáját kezdettől fogva a rend szeresség és a tervszerűség jellemezte. Uj és nehéz utón indultunk el hiszen nem voltak kiforrott tapasztalatok arra, hogyan kell zökkenőmentesen és jól dolgozni az integráció keretei között. r ... i u------------j

Next

/
Oldalképek
Tartalom