Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.25.a/9)

1986-10-27

r i A A körzetekben a káderutánpótlás biztosítása egyes területeken egyre több gondot okoz. A körzeti pártszervezetek kódérholyzcrét - sajátos helyzetükből adódóan - óvenként át kell tekinteni. Munkájuk sogitósc a kerülőt politikai vezetésének kiemelt foL.ua­­ta, Hivatali, üzemi szintről történő erősítésük, utánpótlásul na­pirenden van. A kerületi pártbizottság függetlenített apparátus létszáma n szín­vonalas munkavégzéshez elegendő, elavult állami és politikai művelt­ségűk, csökkent az átlagéletkoruk /AO év/, a nők aránya növekedett. Leterheltségük nagyfokú és sokirányú. Alapvetően eleget tudna!: tenni a velük szemben támasztott követelményeknél;. Néhányuk moz­galmi és főleg pártmunkás gyakorlata kevés. Az értelmi - érzelmi azonosulás egységét és a meggyőzni tudást tudatosabb felkészültségükkel fejleszteni kell. Az alkalmasság, felsőfokú végzettség figyelembevétele mellett a jövőben nagy fi­gyelmet kell forditani a 30-40 éves korosztályra. A tanácstostülctek, tisztségviselők ős tanácsi vezetők személyi összetételének jellemzői. A tanács és a tanácstagok munkájával szemben az utóbbi években jelentősen megnövekedtek az igények. A kerületi tanács tagjainak mintegy egyharmada új. Csökkent a nők, a fiatalok aránya. Lőtt s~\ a fizikaiak, a felsőfokú végzettségűek, o párttagok aránya, A tanács testületének munkája aktívabbá vált, A megváltozott hely­zet, a kiszélesedett lehetőségek azt az igényt támasztják, hogy erősödjön, hotározottabbá váljon n lakosság érdekeinek képviselete. A tanácsi tisztségviselők szakmai-politikai képzettsége az előírá­soknak megfelelő. Feladataikat jó színvonalon hajtják végre. A szakigazgatási szervek vezetői az előirt szakmai végzettséggel ós gyakorlattal rendelkeznek. A 3 fő osztályvezetőből 3 nő, 5 fér­fi, A tanácsi munkaviszony átlagosan 15 óv. Átlagéletkoruk 35 év, 7 fő középfokú, 1 fő felsőfokú politikai végzettséggel rendelkezik. Feladataik ellátására alkalmasak. A vezetők felkészültsége biztos alap alihoz, hogy az apparátus hatósági munkájának színvonalát emel­ni tudják, a létszámot - a lehetőségekhez képest - stabilizálják. A kellő szakmai tudás és politikai felkészültség az alapja n kor­­' szerű ügyintézési módok megoldásának. L---------* — J- - - --- - - - - — - - — —- - - * —-----------------------------------------*------------------------------------------------------—-------------------------------------——

Next

/
Oldalképek
Tartalom