Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.25.a/9)
1986-10-27
r n- ^ -A különböző vezető beosztásokban még sok a "lojális" vezető, c.*i a helyi politikai munka gyengesége következtében nem tanusit határozott, nyilt kiállást a párt politikája mellett. Nincs mindig összhang a káderpolitikái elvek és a kádermunko gyakorlata között. Növekedtek a vezetőkkel szembeni követelmények, a vezetői munka minden területen nehezebbé vált. megváltozott körülmények korszerűbb vezetést, konstruktivabb, vállalkozóbb szellemű vezetőket kivannak minden szinten. A vezetői munka az utóbbi években a politikai közvélemény érdekr-v lődésének középpontjába került. Társadalmi, politikai, gazdasági és szellemi életünk változása, a szocialista demokrácia szélesedése, a döntési jogkörök decentralizálása a vezetői munkát a közvélemény re fiók tor fényébe állitOt. la. A XIII. kongresszus már utalt arra, hogy a társadalmi élet változásaihoz, a politikai követelményekhez kell igazitani a kádermunko módszereit és eszközeit, Őzen követelményeknek tett, illetve tesz eleget a KB 19G6. március 10-i határozata. I. r*' A vezetők felkészültsége és alkalmassága, a. káderhelyzet, alakuló^ sa az egyes területeken A kerületi pártszervek-, szervezetek és a kerületi pártapparátus káderhelyzete. A kerület közel 900 választott tisztségviselőjének /elapozervazoti vezetőségi tagoktól a kerületi pártbizottságok tagjaiig/ döntő többsége alkalmas feladatai ellátására. Nőtt a középiskolát, főiskolát , egyetemet végzettől: aránya. Emelkedett a felső és középfokú politikai végzettséggel rendelkezők száma. A pórtmunkonoz szükséges szakismeretek azonban több helyen hiányoznak. .. parttisztségviselők 90 %-át az ellenforradalom után vették fel a pártba. 1905-ben 1900-hoz viszonyítva csökkent a 30 óv alattiak or.ny? a pártbizottságokban, pé rt vezet ősegekben. *. nők ar nya 1,0 ,.-kal emelkedett. L — J