Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.25.a/9)
1986-10-27
n ; ki. Ilyenek:- a vállalati szintű személyzeti munkának meg kell adni a pangját7 amit szakképesitessel is el kell ismer ni.- a hármas követelmény uj értelmezése ne eredményezzen politikai szempontból veszélyes tendenciákat.- fokozni kell a pártszervezetek felelősségét az emberek nevelése terén.- meg kell védeni azokat a vezetőket/ akik jobbitó szándékkal nehéz konfliktusokat vállalnak.- az anyag feldolgozásába be kellene vonni a vállalati első számú gazdasági vezetőket is/ hogy közvetlenül hallják feladataikat.- a jövőben indokolt megvizsgálni/ hogy miért csökken a vezetésen belül a fiatalok számaranya. A vita-összefoglalójában dr. Dobsi Attiláné/ valamint Kenesei István/ a munkabizottság vezetője megköszönte a segítő szándékú észrevételeket és azokat 12 pontba összefoglalva jelezték/ hogy a végrehajtó bizottságí majd a pártbizottság ülésén hasznosítás végett előterjesztik. A munkabizottság az anyagot alkalmasnak tartotta arra, hogy a testületek napirendjére kerüljön/ mert hosszabb távra is megjelöli a feladatokat. 2. / A munkabizottság előzetesen megismerkedett az érvényben lévő ifjúságpolitikai állásfoglalás feldolgozásának \\.kerületi tapasztalataival/ amelyről a készített/ és mellekei anyagot egyhangúlag/ észrevétel nélkül tudomásul ve I Le. 3. / Hegyaljai Tamás/ a munkabizottság vezetőjének helyettese ismerteti 1986. soron lévő feladatait. A munkaterv 4.sz. feladata kapcsolódik "a pártmunka mozgalmi jellegének tapasztalatai/ fejlesztésének lehetőségei a XX. kerűletben c. témához./ az 5. sz. feladattal kapcsolatban írásos tájékoztató készül a munkabizottság legközelebbi ülésére/ a 6. sz. feladat végrehajtását Kenesei István elvtárs jelezte/ hogy inditja. „ A munkatervben nem tervezett uj leiadat a parton belüli demokrácia érvényesülésének néhány tapasztalata a pártszervezetekben, a pártalapszervezetek és pártcsoportok szereke a kommunista közösségek formálásában, további tennivaló c. kerületi felmérés indítása. Ezen tapasztalat összegezés a Budapesti Pártbizottság felkérésére indul, feladattervet készitünk, a feldolgozáshoz a munkabizottság egyes tagjait felkérjük és az elkészített összegezést a munkabizottság ülésére terjesztjük elő 1987. március-április hónapban. Előterjesztő: Hegyaljai Tamás. Hegyaljai Tamás kéri a munkabizottság tagjait, hogy kezdjenek' el gondolkodni az 1987. évi munkatervi feladatokkal Kapcsolatban. A pártszervezetek titkárainak levélben jelezzük, hogy a munkabizottság tagjai jó színvonallal tettek eleget az ez évi párLmegbizatásaiknak és ezen munka a beszámoló taggyűléseken értékelésre kerül. í l ^ > ' k.,/ - . U----------— 4 i 11 j M i i i P i i i I i i i ' « lim ■ ' i ' J