Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.25.a/9)
1986-05-23
t 1 - 2 -A meglévő nehézségek mellett is pártszervezetünk, pőrtalapszervezoteink a gazdasági vezetés kiemelt feladatnak tartják a fiatalokkal való foglalkozást, megnyerésüket szakmai,-politikai képzésük biztosítását. Nem mindenben eredménnyel. A gazdasági vezetés kiemelt gondot fordít a szakmunkás utánpótlás biztosítására a közápkádorek kinevelósére. A szakmunkás utánpótlás biztosítása érdekében kifejtett szervező tevékenység eredményeként évenként 15-10 fo i. tanulója van a gyárnak. 1905-ben 45 fű szakmunkástanuló volt. A szakmunkások jelentős része a szakmunkásvizsgát követően uúlunk marad, ük képezik a pályakezdő fiatalok döntő többséget. A Budapesti gyárban 1935-ben 27 fő pályakezdő fiatal volt. A szakmunkások beilleszkedése folyamatos, miután szakmai gyakorlatukat a gyárban végzik. A harmadik év folyamun bekapcsolódnak a KISZ alapszervezetek munkájában, résztvosznek programjaikon. Az évenként elkészített gyári Intézkedési Terv konkrétan rögzíti azokat a feladatokat, melyeket a gazdasági vezetőknek az. ifjúságról szóló 1971. évi VI. törvény végrehajtása céljából el kell végezni. A fiatalok,a pályakezdő fiatalok segítése érdekében az | alábbi intézkedéseket tettük.- Fiatalok nevelését, szakmai fejlődését patronáló rendszerrel oldjuk meg, a patronáló feladata a szakmai kultúra átadása, kollektívába való beilleszkedés segítése. _ A fiatal belépésekor Írásos tájékoztatót kap, mely tujékoztató segíti a feiatal eligazodását ügyei intézésénél.- Évenként egy alkalommal a gazdasági vezetők részvételűvel fiataljaink számára "Fórumot" szervezünk.----n-----Jl- - - - - - - - — - - - * - - - . _ . — . _ - -■ ■ - -— - —- — - — - -- — --— -— — r n