Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.25.a/4)
1986-10-30
r ~-- ÜÉ—lWfcw I [ *- 2 TM A különböző vezető beosztásokban még sok a "lojális" vezető, ai.i a helyi politikai munka gyengesége következtében nem tanusit határozott, nyilt kiállást a párt politikája mellett. Nincs mindig összhang a káderpolitikái elvek és a kádermunka gyakorlata között* Növekedtek a vezetőkkel szembeni követelmények, a vezetői munka minden területen nehezebbé vált, ,v megváltozott körülmények korszerűbb vezetést, konstruktivabb, vállalkozóbb szellemű vezetőket kivannak minden szinten. A vezetői munka az utóbbi években a politikai közvélemény érdek/-v lődésének középpontjába került. Társadalmi, politikai, gazdasági és szellemi életünk változása, a szocialista demokrácia szélesedése, a döntési jogkörök decentralizálása a vezetői munkát a közvélemény reflektorfényébe állította. A XIII. kongresszus már utalt arra, hogy a társadalmi élet változásaihoz, a politikai követelményekhez kell igazítani a kádermunko módszereit és eszközeit, üzen követelményeknek tett, illetve tesz eleget a KB 19G6. március iG-i határozata. I. A vezetők felkészültsége és alkalmassága, a káderhelyzet alakulása az egyes területeken A kerületi pártszervek-, szervezetek és a kerületi pártopporatus káderhelyzeto, A kerület közel 90O választott tisztségviselőjének /alapszóevezeti vezetőségi tagoktól a kerületi pártbizottságok tagjaiig/ döntő többsége alkalmas feladatai ellátására. Nőtt a középiskolát, főiskolát, egyetemet végzettel; aránya, emelkedett a felső és középfokú politikai végzettséggel rendelkező!, c.tárna# a pa rtmunluinoz szükséges ozakisme retek azonban több holdon hiányoznak, parttisztségviselők 90 át az ellenforradalom után vették fel a pártba. 1905-ben 1900-hoz viszonyítva csökkent n 30 év alattiak arányé a pártbizottságokban, párt vezetőségekben. A nők ni nys ..,0 i emelkedőt. *I----—----2