Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.25.a/4)
1985-03-21
r n ^ - a -önerős, társulásos közműépítés. Megbízza o PB vezetését, hogy a budapesti pártbizottságnál kezdeményezze, hogy a fővárosi közművállalatok tegyenek határozott intézkedéseket a szükséges kivitelezői kapacitások bővítésére, illetve a folyamatos - és az igényekhez jobban igazodó - anyagellátásra. Felelős: Csillik András Horváth Ferenc - a XX/12-es pártszervezet küldötte észrevétel: A kerületi régi párttagok ügyeivel foglalkozó bizottság nevében kezdeményezte, hogy a régi munkásmozgalmi múlttal rendelkezők lakásproblémáik megoldásánál részesüljenek az SZHÉ kitüntetettjeivel megegyező elbírálásban. Intézkedés: A PB és a Tanács vezetése a felmerülő konkrét igények együttes értékelése alapján keressék meg az érintettekkel egyetértésben - a jogszabályi keretek között a jogos igények kielégítésének lehetőségét. Felelősek: Csillik András Gyulai Gusztáv Hat áridő: folyamatos X Határozati javaslat: !./ A Végrehajtó Bizottság fogadja el a konkrét észrevételekre tett intézkedési javaslatokat. (___—J mm** -« » _ - - ■ — — _ - — -- — ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------—-------------------------------------------------------------------------------■——