Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.25.a/4)

1984-05-31

n n i 2 /Itt kell megjegyezői, hogy az egyes vélemények csak akkor kerül­tök a kerületi PVB-nek Írott feljegyzésbe, ha azok az aktíva részt­vevői többségének álláspontjával találkoztak/» Á dokúmentűm egészéről: Időszerű volt a téma napirendre tüzese, sőt el is késett. Az if­júság helyzete, a társadalom ebből adódó komoly feladatai, a tnog­­, változott feltételek azt igényelnék, hogy k-5 évenként átfogóan ér­tékeljük a 70-os határozatot. Az élet igazolta az akkori célkitűzé­sek helyességét, de a megváltozott körülmények uj feszültségeket hoztak a felszínre, amelyek megoldásában tehetetleneknek bizonya],­­> tünk, gyakran egy helyben topogtunk. Az átfogó értékelés módszert is jelenthetne, azaz mindazon állami, társadalmi szervek, amelyeknek föladata van az ifjúság nevelésében, ugyanazon időszak alatt elemezné saját munkáját, határozná meg i— lyen irányú feladatait. így jobban érvényesülhetne az a szemlélet, hogy az ifjúságpolitika egységes, de a feladatokban, a munkamegosz­tásból adódóan más és más a megközelítés módja. Az I. fejezetről: /az ifjúság helyzetéről/ Egyöntetűek voltak a véleményok abban, hogy ez a fejezet nagyon re­ális, nagyon kritikus, sokan megfogalmazták azt is, hogy akik ezt a részt írták széleslcörből tájékozódhattak, mert nagyon valósak a benne megfogalmazóttak. Ugyanakkor hiányolták a folyamat bemutatá­sát, az eltelt időszak eseményeinek értékelését. így sajnos csak "pillanatkép", kiragadott a társadalom egészéből, holott ezt nem sza­bad elvonatkoztatni az ottani változásoktól. Egyetértés volt abban, hogy az "elmúlt mintegy másfél évtizedben - a társadalom egészével együtt - összességében javult az ifjúság helyzete." Azon tnár többen vitatkoztak, hogy megbecsüli-e az ifjú­ság azt, hogy "társadalmi biztonságban, elfogadható körülmények között ól." Ez a természetes számára, ebbe "beleszületett", nem ér­tékeli különösebben - mondták. Az igényeik magasak, de ezt mi termeltük ki bennük. Ennek kapcsán néhányail bizonytalankodtak, hogy bár 1970-ben nem volt még látható gazdasági helyzetünk romlása, de talán idő előtt "engedtük ki a szellemet a palackból", azaz ideje korán állítottunk olyan magas­­szintű célokat a fiatalok elé, amihez ma nem tudjuk a föltételeket biztosítani, L_--------------- — —jj

Next

/
Oldalképek
Tartalom