Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.25.a/4)
1984-05-22
r "i ;- 5 -Hiányolom, hogy az elgondolásban nem szerepel a középfokú nemzetiségi oktatás feltételeinek a javítása, az államigazgatási munka korszerűsítésének további ej leszt ése. Véleményem, hogy a tömeges lakásépítésre kijelölt területet fenn kell tartani, még akkor is, ha az átmenetileg szünetel. KÖKÉNY SÁNDORNÉ; Nagyon helyesen a sorrendben a művelődésügyi' ágazat a második helyen szerepel. Azzal értek egyet, hogy törekedjünk az általános iskolai osztály lét számok csökkentésére. A jelenlegi szintet tartanunk kell, mert különben elképzelhetetlen korszerű oktatás és nevelés az általános iskolákban. Sorrendi módosítást javasolnék: fontossági sorrendben az ovodák kerüljenek a felsőfokú oktatási intézmény elé. Tanácstagi körzetemben hosszú idő óta bizonytalanságban van a lakosság, hogy lesz-e szanálás, vagy sem. Kérnénk a döntés megszületését, s arról a lakosság tájékoztatását, mert ez igen befolyásolja a lakosság közérzetét. Kérésem, hogy a javaslatban szereplők megvalósítása során is tartsuk meg mind a nyílt várospolitika, mind az átgondolt intézkedés sorozat kötelező erejét. DR. BUDAI KÁROLY; Az anyagot alkalmasnak tartom arra, hogy a VIl. ötéves terv kidolgozásának alapja legyen. Véleményem, hogy helyes lenne a főváros pénzeszközeit , és a kerület anyagi erejét különválasztani. KŐVÁR I LÁSZLÓNÉ? Az anyagban szereplő menny iség i mutatókon túl a minőség re hívnám fel a figyelmet. Erre a kereskedelmi dolgozóknak is fel kell készülni. Olcsóbb árúk ^ állandó biztosításával , kampáv'iy szerű kiárusítással mi is hozzá kívánunk járulni a kerületi kisnyugdíjasok életkörülmény e iné k javításához. Az idegenforgalom fejlesztése is összefügg a kereskedelmi ellátással, s erre nekünk a kereskedelmi egységeket fogadóképessé kell tenni. A tervezett öt ÁBC áruház megépítése az alapellátást nagymértékben javítani fogja. Törekedni kell arra, hogy a régi, elavult egységek felszámolásra kerüljenek, és helye ttűk kis ÁBC áruházak épüljenek. ROZSNYAY BÉLA: Vizsgáljuk a telefonvonalak bővítésének a Lehetőségét, kötvény kibocsájtás, vagy hitelfelvétel által. A tervkészítés során válik ez konkrétummá. Egyértelmű, hogy a magánerős lakásépítés szorgalmazása ne a célcsoportos lakásépítésre kijelölt területek terhére történjen. L.----—--JJ ____ __________ .... ___ — - - - - - — - - --------------------—-- —-------------------— ---------------------------------------------------------------— —