Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.25.a/4)
1983-11-18
f- egyesek korainak tartották ezt a döntést, ráért mozgatni szempontból nem nőttünk fel a feladatra;- felmerült egyes aktivisták hiányos felkészültsége is /iskolai végzettség, mozgalmi tapasztalat stb./- érzékelhető volt esetenként a függőségi viszonyokból adódó bizonytalanság is,- megfontolást érdemel az a vélemény miszerint a vezetők tevékenységének vcienónyezésonel egy középszintű vezető ^ minősitését a pártalapczervezet vezetősége véleményezi, addig a szakszervezet részéről ez a főbizalmi feladata, /természetesen a bizalmiak és a dolgozók véleménye alap- I ján/ a rá háruló fokozott felelősséggel együtt. Ezeket a bizonytalanságokat érzékelve döntöttünk ágy, hogy 1983-ban első lépésként az igazgató, helyetteseik és a főosztályvezetők éves tevékenységét véleményezzük. Az igy szerzett tapasztalatok alapján, valamint az irányitó szervekkel történt egyeztetés után fogjuk a közép- és alsóbb szintű vezetők éves tevékenységét véleményezni 1984-től fo^ lyamatosan. i Összegezve megállapíthatjuk, vállalatunknál a munkahelyi demokrácia arculata nem kis mértékben függ attól, hogy dolgozó kollektívánk szerepét, igényességét milyen színvonalra tudjuk fejleszteni, és a képviseleti szerveink- a bizalmiak, az Sz.3., a Bizalmi Testület - milyen határozottsággal és milyen eredményességgel tudják ellátni képviseleti funkciójukat. A határozat megjelenése óta eltelt időszak tapasztalatai azt mutatják, jó irányba haladunk, a kibővült jog és hatáskörök éi^vén.yesitéséoen. • • / • r n i L ............................................................................................■.— .— j