Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.25.a/4)
1977-11-24
r ~i- ■ Feladattérre ik helyi értékelése napjaink és a közeljövő feladata. Minden bizonnyal az értőkelés sorén az eredmények mellett y ságokrél la ezé ealk. Ha azonben az alapállás az lesz. hogy a Jdvoben Milyen miden lehetne politikai feladatainkat ben, mis igényeaebben megvsléeitani, akkor ezek az értékeleaek hasznosak, tanulságosak lesznek. A Jelentősebb kerületi, tömegszervezotl, pártszervezet!, fc**TM***1 rendezvényeket a kerületi Pártbizottságon un. rendezvénynaptár tartottuk nyilván, melynek változatát valernnnyi partszervezet megkapta. E naptári program alapján a korUloti Pártbizottság tagjai r' at apparátus munkatársai és más aktivisták a Jelentősebb rendezvényeken résztvottek.Hegativ értékeléssel nem találkoztunk. Több e yről egybehangzé tapasztalat viszont, hogy az Országos£%£££. a pontos időtartamú műsorok biztosításánál nem volt Hintő. Mintha zsúfolt programot Írtak volna elő a fellépő művészek nek. A kapkodás, késés, sietség károsan hatott a lára. Tartalmasak, színvonalasak voltak a helyi szervezoaU kulturális műsorok. Egyre több példa bizonyltja, hogy a mUvoszetekot kedvélő, tehetséges amatőrök, illetve a patrenált iekelu uttorőosapata, egy-egy Unnopségon szép élményt képoo nyújtani. Ha mér megállapithaté. hogy a felsőbb pártszorvek határozatainak n megfelelően kerületünkben az évíorduléhoz fUződő “ “ augueztustől felfelé iveit és csúcsa szeptember masedik fel november közepéig tartott. Tulajdonképpen novemberben agy. sebb rendezvénysorozat van bátrat a XX. korUloti po napok /23., 24., 25./ a Hazai Fésüsfoné- és Szövőgyárban. i III. .. „-„„.M feladpttewben előirt Jelentősebb rendezvények tapa_sz= tálatai ’-----1./ A tömegszervszetok, a fegyveres tostUlstek. a Tanács TSP az evferdulé Jegyében rondszták meg a„XX. kerületi Honvédelmi- és Sportnapok”-at szeptember 24. oktéber 1. közbtt. j jU------------—------------I. L—-__________________________________________________________________________________________