Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.25.a/4)

1974-01-31

r ... n Az l?73. évi tagfelvételek .-jellegek szerinti megoszlása a következő* A felvételek száma ipari területről 101 fő, ezen belül az építő­ipar területéről 17 fő. Ez az arány - a felvételek számán belül - megfelel a VB határozat erre vonatkozó pontjának. Azonban az egyes ipari pártszervezetek sajátosságait, összdolgozói és párttagsági létszámát figyelembe véve - azoknál a kisebb pártszervezeteknél is, ahol 1973-ban nem volt tagfelvétel -.a párttaggá nevelés, az emberekkel való foglalkozás nagyobb hatékonyságával lehetett vol­na a felvételek számát' növelni. Ugyanez vonatkozik a kerület kis­ipari termelőszövetkezeteinek, mezőgazdasági termelőszövetkezetei­nek és a kereskedelmi területek pártszervezeteire is, ahol a tag­felvételek számát alacsonynak értékeljük. ■ 1973-ban a kerület 91pártszervezetéből 55 pártszervezetben nem volt tagfelvétel. Ebből ipari, illetve tanácsi ipari és kereske- ^ de Imi vállalat 9, /Ferroglóbus, Téglagyár, Budalalck, Papirbegyujt^, Uyapjufonó, BFK képjavító, Villanytelep, IKV, Érdért/ továbbá 4 KTSz /Matériái, Szikla, Kádár, Szíjgyártó/, 1 mezogazdaaagi tsz /Magyar-Bulgár/, a többi hivatali, intézményi, illetve körzeti. p&rtszervezet. Elmarasztalható a felsorolt Ipari, kisipari tsz ós mg.tsz. párt­­szervesetek tevékenysége, mivel a pártépités feltételeit a fizi "n dolgozói létszám mindenütt biztosítja. A 200 fő lehetséges felvételhez viszonyítva a 133 fő felvetelet kevésnek tartjuk. Ezt a megállapitást aláhúzza, hogy olyan jelene tős üzemekben, mint a Sorvas és a Kontakta 2, illetve 4 tagfel­vétel volt, aminek az okát külön is érdemes lenne megvizsgálni. J&jnnnradás okait vizsg á l j többféle magyarázat van:- Kevés idő volt a felkészülésre, egyes helyeken^túlzott vissza­tartás jelentkezett, különösen ott, ahol az előző években az alkalmazotti állományból volt nagyobb a tagfelvétel. ! ./. [______________________________________i___________________________________-j. _ — —.. . —. * - - - - —. - - - - -- — ~ ■-■■■■ - —--- —- -

Next

/
Oldalképek
Tartalom